21 °C Budapest

Ma milliók sorsáról döntenek: mi lesz velünk, ha kilépnek a britek?

2016. június 23. 06:00

Európa minden országára hatással lehet, ha kilépnek a britek az Európai Unióból. Erről ma tartanak népszavazást Nagy-Britanniában. Igen nagy a tét, a közvélemény-kutatók nagyon szoros eredményt jósolnak.

Csütörtökön szavaznak a britek arról, hogy a szigetország tagja maradjon az Európai Uniónak, vagy sem. A június 23-i időpontot még február közepén tűzte ki David Cameron brit miniszterelnök.

A brit népszavazás azért fontos a magyaroknak is, mert az egész unió gazdaságát, így a magyar gazdaságot is érinti. 

Egy esetleges kilépés, vagy, ahogy elterjedt a köznyelvben: brexit a kereskedelmi kapcsolatot akadályozná, romlana az unióval kapcsolatos befektetői hangulat, a növekedésre is hatással lenne, arról nem is beszélve, hogy az unió az egyik nagy befizetőjétől esne el. A szigetországban élő több tízezer magyar munkavállaló életére is hatással lenne, a kivándorlás előtt álló emberek munkalehetőségét is akadályozná, a forint árfolyamát, valamint az Európai Unió egészét megrengetné a britek távozása. Összegyűjtöttük néhány pontban, mire lehet hatással legjobban a kilépést a magyarok.

A népszavazás előzménye

A britek elégedetlenségét főként a tömeges bevándorlás váltotta ki. Több millió uniós állampolgár él Nagy-Britanniában, és úgy gondolták a britek, hogy az ott élők nagy terhet jelentenek a gazdaságnak. A "nép akaratának megfelelően" Cameron a februári uniós csúcstalálkozón elérte, hogy a tagállamok vezetői újragondolják a britek vállalását. Ez érinti többek között az ott élő külföldiek családi pótlékát, bérkiegészítő támogatását, és még számos politikai és gazdasági kérdést.

Befellegzett a szabad munkavállalásnak?

Lassan kijelenthetjük, hogy nincs olyan magyar, akinek rokona, vagy ismerőse ne élne Nagy-Britanniában. Emellett még mindig sokan gondolkoznak azon, hogy a szigetországban próbálnak szerencsét. De nincs ok az aggodalomra, annak nagyon kicsi az esélye, hogy brexit esetén egyik napról a másikra jönnének változások, tehát senkit nem fognak hazazavarni másnap.

Ha kilépnek a britek, maga a folyamat legalább két évig eltart majd, addig pedig minden marad a régiben. 

Emellett a briteknek sem érdeke, hogy a több millió munkavállalót hazaküldje, mert az megoldhatatlan munkaerőhiányt okozna nekik. Vélhetően a munkavállalás körüli problémákra keresnek majd megoldást az angolok akkor is, ha a kilépés mellett döntenek. Már most több alternatívát felvetettek, hogyan működhetne tovább az a külföldiek munkavállalása.

KATT: Így lehetne csak Londonban dolgozni, ha...

Mi lesz a kereskedelemmel?

Tavaly a magyar export 3,9 százalékát tette ki az Egyesül Királysággal bonyolított kereskedelem. Ez nem akkora tétel, aminek hiánya padlóra küldené a magyar gazdaságot, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a magyar export legnagyobb felvevőpiaca az eurózóna. A britek kilépésével pedig csökkenhet az övezet GDP-je, így kisebb lenne a kereslet a magyar termékek iránt is.

Az első napok vesztese

A gazdasági bizonytalanságokra és nagymértékű változásokra a devizapiac a legérzékenyebb. Egy esetleges kilépésnél sok uniós ország fizetőeszköze még nagyobb gyengülést szenvedne el, mint az elmúlt hetekben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

KATT: Váltsak most eurót? Mi lesz, ha kilépnek a britek csütörtökön?

Magyarország a harmadik legnagyobb haszonélvezője az unió közös kasszájának: 2007 és 2014 között 26,5 milliárd eurót kapott. Az Egyesült Királyság pedig az egyik legnagyobb befizető, ugyanebben az időszakban 39 milliárd euróval tömte ki az uniós kasszát. Egyetlen európai ország sem ugrál a lehetőségért, hogy brexit esetén feltöltse a britek helyét.

Dióhéjban a fenti hatásokra számíthat Magyarország, ha megvalósul a brexit.

Az Európai Unió minden vezető politikusa a maradás mellett kampányol, beleértve David Cameront, a britek miniszterelnökét, és Orbán Viktort is.

Már a kilépés lehetőségét is megérezte szinte egész Európa: zuhant az angol font és az euró árfolyama is, valamint több fontos gazdasági döntés is parkoló pályán várakozik a szavazás eredményére.

Az elemzők és vezető gazdasági szakemberek szerint rövid és hosszú távon is rosszul járnak a britek, ha kilépnek az unióból. Ennek ellenére a britek többsége nem érzi túl kockázatosnak. A közvélemény-kutatók mérései szerint szoros lesz a népszavazás eredménye, az utóbbi hetekben volt, amikor a brexitet, és volt, amikor a bentmaradást pártolók voltak többségben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem