15 °C Budapest

Egyelőre nem áll helyre a tankönyvválasztás szabadsága

2016. március 31. 09:31

Hiába követelik szakmai és civil szervezetek a tankönyvpiac felszabadítását, a kormány egyelőre hajthatatlannak látszik az ügyben - írja a Magyar Nemzet a csütörtöki számában.

Április elsején kezdődik a tankönyvrendelés az iskolákban, ezért, mivel a várhatóan nem változtat a kormány a tankönyvjegyzéken, az ősszel kezdődő tanévben már biztosan nem áll helyre a tankönyvválasztás szabadsága - erről Kereszty Péter, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (Tanosz) elnöke beszélt a napilapnak.

A kormány 2013-as közoktatási reformja után az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet fogott az állami kiadványok fejlesztésébe, ezek a tankönyvek kísérletiek, nem estek át engedélyeztetési folyamaton, így a bevezetésüktől számított 3 éven belül a tanároknak kell jelezniük a tapasztalatokat.

A Tanosz elnöke elmondta: korábban a magánkiadók által készített tankönyveknek szigorú engedélyeztetési folyamaton kellett átesniük. A magánkiadók 2013 óta csak akkor kezdhetnek a tankkönyvek akkreditációjába, ha arra miniszteri felhívás születik.

Kereszty Péter szerint ma az a jellemző, hogy ilyen felhívást nem tesznek közzé a közismereti tárgyakra, csak nyelvi, szakképzési, erkölccsel és hittannal foglalkozó, illetve nemzetiségi tankönyvekre. Itt valóban szükség lenne az állami beavatkozásra, mivel a magánkiadóknak, a nyelvkönyveket leszámítva, az ilyen tankönyvek gyártása a drága fejlesztések és az alacsony példányszám miatt nem éri meg. A magánkiadók - a miniszteri felhívás híján - már nem fejezhették be az új kerettantervhez igazodó tankönyvsoroztok kifejlesztését.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?