12 °C Budapest
Már itthon is egyre kisebb a bérkülönbség a nők és a férfiak fizetése között

Már itthon is egyre kisebb a bérkülönbség a nők és a férfiak fizetése között

MTI
2016. március 7. 21:00

Magyarországon a közszférában lényegében eltűnt a különbség a nők és a férfiak bére között, azonban a magánszféra és a piaci viszonyok világában ez az esélyegyenlőség még nem teljesen érvényesül - mondta a nemzetgazdasági miniszter egy hétfői budapesti szakmai fórumon.

Varga Mihály a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. szervezésében rendezett konferencián hozzátette: ezen a téren még van teendője a kormánynak, de a kabinet elkötelezett amellett, hogy semmiféle különbség ne legyen.
Előadásában a miniszter kiemelte, a turizmus rekordévet zárt tavaly, és ebben a jó eredményben a nők kulcsszerepet játszottak.

Felidézte, a kormány eddigi intézkedései nagyban segítették a nők munkába állását, azt, hogy ne kelljen választani a munka és a család között.
A vállalkozó nők, női vezetők a turizmusban és az idegenforgalomban Budapesten című konferencián Varga Mihály azt mondta, ebben az ágazatban döntő a nők foglalkoztatása, a vendéglátóipari szakszervezet szerint a női vezetők aránya 30 százalékos. Hozzátette: az unió 28 tagállama közül Magyarországon a 2 százalékos uniós átlagnál lényegesen gyorsabb ütemben, 7,4 százalékkal javult a nők foglalkoztatása 2010 és 2015 között.

Bár a helyzet javult, a nők Európa-szerte még 2014-ben is átlagosan 16,1 százalékkal kevesebbet kerestek a férfiaknál, az ezt megelőző évhez képest a legnagyobb javulás Magyarországon mutatkozott - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfői jelentéséből. A nemek közötti bérszakadék mélysége nem változott lényegesen 2013-hoz képest, akkor 16,4 százalék volt a különbség átlagosan. A 28 tagállamot tömörítő unión belül Észtországban volt a legrosszabb a helyzet, ahol 2014-ben 28,3 százalékos volt a bérszakadék. Ezt Ausztria (22,9 százalék), Csehország (22,1 százalék), Németország (21,6 százalék) és Szlovákia (21,1 százalék) követte - tudatta az Eurostat a március 8-i nemzetközi nőnap alkalmából közzétett friss helyzetértékelésben.

Varga Mihály elmondta, a bruttó hazai termékben a turizmus részaránya 10,3 százalék volt, a szállásdíj-bevételek a 2014-es rekordévhez képest 12 százalékkal nőttek.

Hangsúlyozta, a SZÉP-kártya megmarad, és a kormány bízik abban, hogy egyre többen fogják használni.

Varga Mihály kiemelte, Budapest szerepe kiemelkedő a turizmusban. A külföldi vendégek kétharmada Budapestre érkezett, és a főváros realizálta a kereskedelmi szálláshelyek összes bevételének 45 százalékát.

Varga Mihály azt is el mondta, a visegrádi országok között Magyarországon a legkisebb a férfiak és a nők fizetése között a különbség, de van még tennivaló ezen a területen.

2010-2015 között másfélszeresével nőtt a külföldiek által a fővárosban eltöltött vendégéjszakák száma, 2015. pedig az évtized legsikeresebb turisztikai szezonja volt a fővárosban - közölte Tarlós István főpolgármester. A gazdasági ágazatok között kimagaslóan teljesített a vendéglátás és a szálláshely-szolgáltatás - tette hozzá.

Elmondta, 2015-ben 495 ezerrel, 6,9 százalékkal nőtt a Budapesten regisztrált vendégéjszakák száma, ezzel az országos növekedés 80 százalékát Budapest produkálta. 2015-ben Budapesten a szálláshely és vendéglátás területén 39 ezer ember dolgozott, 8 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt - tette hozzá.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament alelnöke elmondta, a turizmus az Európai Unió szerint is kulcsfontosságú ágazat, az EU GDP-jének 10 százalékát, az uniós munkahelyek egy tizedét adja, 13 millió embert foglalkoztat a terület.

Kijelentette, a turizmus olyan terület, ahol a női foglalkoztatásnak van jövője, rendkívül intenzíven növekszik 2010 óta a női foglalkoztatottak létszáma a szférában.

Az Egyesült Királyságban 63 százalék, Franciaországban 50, Spanyolországban 41, Olaszországban 39 százalék a női foglalkoztatottak aránya a turizmusban, mégpedig azért, mert ez a terület biztonságos, kiszámítható, rugalmas, jó kereseti lehetőséget nyújt, jobban össze lehet hangolni a munkahelyi és az otthoni tevékenységet és könnyebb megvalósítani a részmunkaidős foglalkoztatást is.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a BVK továbbra is azon dolgozik, hogy hozzájáruljon a fővárosban működő vállalkozások segítéséhez, azok bővüléséhez, így Budapest fejlődéséhez.

Említést tett arról a mikrohitelezési rendszerről, amelyet a józsefvárosi önkormányzattal közösen fejlesztettek ki, és a lényege, hogy a helyi vállalkozásoknak 2,9 százalékos kamattal nyújtanak maximum 10 millió forintos hitelt. Kiemelte, hogy ezt a hitelt a női vállalkozók és a 40 év alattiak 2,4 százalékos kamattal vehetik fel.

Szalai Piroska elmondta, van még mire figyelni, így például a 25 év alatti pályakezdők, az 55 év felettiek foglalkoztatására, a kisgyermeket nevelők elhelyezkedésére, valamint bővíteni kell a részmunkaidős foglalkoztatási lehetőségeket.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2021.05.12 15:36
Duolingo „használati utasítás” (blogokból szedtem össze, de alapvetően a saját gyakorlati tapasztala...
perfekt  |  2021.05.10 16:26
A közelmúltban olvashattunk arról, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított...
hrdoktor  |  2021.05.10 06:35
A munkahelyi egészségvédelem részeként az elhízás megelőzésével is foglalkoznunk kell. [...] Bőve...
legacykft  |  2021.05.07 18:55
Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, elmesélem, hogyan is fogalmazódott meg bennem. Ahogy minden fol...
hrbonbon  |  2021.04.27 21:03
Egy nem teljesen friss, de nagyon érdekes cikkre bukkantunk az Industrial and Organizational Psychol...
NAPTÁR
Tovább
2021. május 13. csütörtök
Szervác, Imola
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 12. 21:06