Egymillió randot, átszámítva 28 millió forintot kap minden egyes találatért a házigazda csapat a jövő hónapban kezdődő labdarúgó-világbajnokságon.
A motiváció annál is inkább szükséges, mert sokak szerint a csatársor be van oltva gól ellen. Az elmúlt két évben 34 alkalommal lépett pályára a nemzeti tizenegy, ezeken a mérkőzéseken mindössze 32 alkalommal zörgették meg az ellenfelek hálóját.
A dél-afrikai nemzeti csapat 1992-ben tért vissza a labdarúgás nemzetközi vérkeringésébe, az azóta megrendezett 250 mérkőzésen is csak 1,1-es gólátlagot sikerült produkálni.
A labdarúgó szövetség elnöke elmondta, hogy azt várják el a csapattól, hogy büszkén és szenvedélyesen játsszanak a tornán. Leslie Sidibe hozzátette, hogy a társaság pontos javadalmazási rendszerét (győzelmi prémium, továbbjutás a csoportból) a csapatkapitány részvételével május utolsó napján véglegesítik.
A torna menetrendje

A házigazdát szokás szerint az A-csoportba sorolták, Mexikó, Uruguay és Franciaország lesznek az ellenfeleik.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







