13 °C Budapest

Gyurcsány: nem terveznek ÁFA emelést, népszavazás lenne az euróról

Pénzcentrum
2006. március 17. 10:02

Már a kormányalakítás másnapján másfél tucat törvénytervezet benyújtását tervezi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Világgazdaságnak adott interjújában elmondta, hogy az intézkedések a kormányzati alrendszerek sokaságát érintik majd, és leérnek a regionális és megyei szervezetekig. Gyurcsány 12 minisztériumot szeretne és népszavazást az euróról. A közbeszerzéseknel a magyar vállalatok előnyben részesülnének.

Nem lesz ÁFA emelés

Gyurcsány Ferenc szerint a költségvetési törvényben kitűzött államháztartási hiány célok tarthatók, a miniszter szerint az év eleji magas hiány ellenére sem szükségesek rendkívüli intézkedések. A miniszterelnök szerint nem készülnek olyan tervek, melyek pl. az ÁFA kulcsok növelését tartalmaznák.

Kétharmados törvények

A miniszterelnök fontosnak tartja, hogy a kétharmados törvények széles köre módosuljon. A rendszerváltás után még valóban volt értelme a kétharmados limitnek, ugyanakkor ma ezek több területen komoly akadályát képezik az ország kormányozhatóságának.

Közterhek és szociális szolgáltatások

A közigazgatás átalakítása mellett Gyurcsány fontosnak tartja az egészségügybe a magántőke bevonását. Prioritás a foglalkoztatás bővítése, a kutatás-fejlesztési tevékenység ösztönzése. Gyurcsány szerint ma Magyarországon nem kifejezetten magasak a közterhek nemzetközi összehasonlításban, nem is itt kell versenyeznünk. A szociális szolgáltatások jelenlegi köre mellett kisebb teherrel a rendszert működtetni nem lehet.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Népszavazás az euróról

Gyurcsány nem adott egyértelmű választ, hogy az MSZP mikor tervezi bevezetni az eurót. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy 2008-ra a bevezetés feltételeit kívánják megteremteni, ezután népszvazást írnának ki, hogy a lakosság véleménye alapján döntsenek.

Közbeszerzés

Az MSZP módosítani kívánja a közbeszerzési törvényt is, hogy az eljárások lefolytatásánál előnyben részesülhessenek a hazai vállalkozások. Kötelezően nyilvánosak lesznek a nagy összegű állami kifizetések. Lesz egy olyan garanciakeret is, amely a faktoráló cégeknek nyújtott készfizető kezességgel könnyíti meg, hogy a KKV-k minél hamarabb kintlevőségeikhez jussanak.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?