8 °C Budapest

Reuters-poll július: már csak 125 bp-os kamatvágás várható idén, a megoldás a pénzügyminiszter kezében van

Pénzcentrum
2004. július 19. 11:49

Az elemzők szerint a költségvetéssel kapcsolatos kockázatok miatt tovább csökkent a jegybank mozgástere a monetáris lazitásra, bár a júliusi Reuters felmérésben szereplők fele szerint hétfőn sor kerülhet egy apró kamatvágásra. Enyhülőben van a folyó fizetési mérleg hiány növekedése által a jegybankra nehezedő nyomás - mondták az elemzők -, az államháztartás hiánya azonban idén is, jövőre is túlszaladhat az előirányzaton, veszélyeztetve az euró 2010-re tervezett bevezetését. A piaci konszenzus alapján idén 3.75%-kal nőhet a magyar GDP.



Az elemzők júliusi konszenzusa túlzónak itélte a korábbi kamatcsökkentési várakozásokat. A felmérés azt valószinűsiti, hogy idén már csak mindösszesen 1.25 százalékponttal csökkenti a 11.5 százalékos alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. Az egy hónappal ezelőtti felmérés még másfél százalékpontra számitott, két hónappal ezelőtt pedig két százalékpontnyi csökkentés volt a konszenzus, ami egyszámjegyű alapkamatot eredményezett volna.

Az elemzők szerint a közép-európai régió és a világ piacain az elmúlt hetekben némileg javultak a feltételek, a magyar piacokon azonban az optimizmusnak továbbra is határt szabnak a gazdaság egyensúlya iránti aggodalmak.

A forint az elmúlt napokban egy százalékot erősödött az euróval szemben, júniusban a májusi 7.6 százalékról 7.5 százalékra csökkent az infláció és májusban 340 millió euróra, az áprilisi szint alig több mint egyharmadára esett vissza a külkereskedelmi mérleg hiánya. Júliusban a várakozás szerint tovább lassul az éves áremelkedés üteme, 7.2 vagy 7.3 százalékra.

Ezek a jó hirek az elemzők fele szerint már hétfőn, mások szerint legkésőbb az augusztus 16-ai Monetáris Tanács ülésig apró kamatcsökkentésre késztethetik a jegybankot.

A költségvetés és a még mindig magas folyó fizetési mérleg és infláció miatti aggodalom azonban a várakozások szerint összességében visszafogja a jegybanki kamatcsökkentéseket az idén. Még olyan elemző is akadt, aki mindezek miatt fél százalékpontos kamatemelést valószinűsitett.



Az elemzők szerint a külföldi befektetők óvatosságát továbbra is elsősorban az államháztartási hiány elfutásától való félelem okozza.

A hiány júniusban elérte az éves terv 88 százalékát. Júliusra, amely hagyományosan jó hónap a költségvetés számára, a piacok többlet közeli poziciót vártak. A pénzügyminisztérium jóslata azonban, amely szerint júliusban 89 milliárd forinttal nőhet a hiány, az éves előirányzat 95 százalékára, csalódást okozott, visszavetve a kamatcsökkentési várakozásokat, mondták az elemzők.

A forint nem azért erősödött, mert külföldiek kötvényeket vásároltak, hanem mert a "forró pénzek" a forint és az euró, valamint a dollár közti nagy kamatkülönbségre játszottak," - irta jelentésében Giancarlo Perasso, a WestLB londoni elemzője.

A befektetők által elvárt kamatprémiumok azonban magasak maradtak, ezért a jegybank nem fog kamatot csökkenteni, ráadásul aggodalmat okoz a forró pénzek beáramlása is, tette hozzá Perasso. -A megoldás a pénzügyminiszter, nem a jegybankelnök kezében van. Amig a költségvetési politika kevésbé hiteles, a jegybank mozgástere a kamatcsökkentésre kicsi - olvasható az elemzésben.

A felmérés előrejelzései továbbra is a költségvetési célok túllövését valószinűsitik. A deficitkonszenzus 2004-re a GDP 5.1 százaléka, 2005-re pedig 4.5 százalék, a 4.6 illetve 4.1 százalékos előirányzattal szemben. Ez 2004-et illetően mintegy százmilliárd forintos valószinűsitett túlszaladást jelent.


A befektetői aggodalmakat részben a folyó fizetési mérleg magas hiánya táplálja. Ezen a "fronton" a Reuters felmérés eredménye lassú javulást valószínűsít. Az idei felhalmozott hiány a második negyedévben ugyan több, mint megduplázódik a várakozások szerint, az előrejelzések azonban azt mutatják, hogy májustól vélhetően lassulni kezdett a hiány gyors szélesedése.

A medián előrejelzés szerint a második negyedévben 2.2 milliárd euró lesz a hiány az első negyedéves 1.705 milliárd euróval szemben. A második negyedéves deficit mintegy felét azonban az MNB által már előzetesen közölt 1.07 milliárdos áprilisi hiány adja, amelynek nagysága az elemzőket és a piacokat is meglepte. Ebből az következik, hogy májusban és júniusban már lassulhat a hiány bővülése.

Az év egészére ugyan 200 millió euróval emelték deficit-előrejelzésüket az elemzők, a 6.7 milliárd eurós éves szint azonban szintén lassuló növekedést jelent: az első félévre várt 3.9 milliárdos deficittel szemben 2.8 milliárd eurónyi második félévi hiányt. A jövő évre pedig már jóval kisebb, 6.15 milliárd euró az előrejelzett hiány.

Az MNB által publikált legutolsó havi adat az áprilisi volt, a következő adatra egy módszertani változás miatt szeptember 30-ig várni kell, akkor tudjuk csak meg a második negyedéves mérleghiányt. Emiatt felértékelődik a KSH havi adatainak jelentősége a külkereskedelmi mérlegről, amely a folyó fizetési mérleg egyik legfontosabb eleme.

A fizetési mérleg hiány bővülésének második negyedéves lassulását éppen a jótékonyan alacsony májusi külkereskedelmi hiány vetitette előre.

Az elemzők első izben adtak előrejelzést a havi Reuters felmérésekben a külkereskedelmi mérlegre. Júniusi deficitvárakozásuk megerősiti azt a képet, hogy az export-import folyamatokban májusban javulás kezdődött. Júniusban a konszenzus szerint 240 millió euróra csökkent a külkereskedelmi hiány a májusi 340 millióról és a nagyon magas 986 millió eurós áprilisi szintról, amelyet sok elemző szerint a cégek készletfelhalmozása okozott az Európai Uniós csatlakozás előtt.


Miközben a gazdaság egyensúlyát továbbra is aggodalmak övezik, lassan erősödik az optimizmus a gazdaság növekedését illetően. A konszenzus szerint a tavalyi 2.9 százalékkal szemben idén 3.75 százalékkal bővül a gazdaság.

Ez több, mint kétszeresen meghaladja az eurózóna valamivel 1.7 százalék felett várt növekedési ütemét, de lassabb felzárkózást jelent, mint a többi új EU-tagországban látott ütem, kivéve Csehországot és Szlovéniát, ahol a hazainál némileg lassabb a növekedés.

A hazai meglepően gyors 4.2 százalékos első negyedéves ütem után a második negyedévben a várakozás szerint 3.8 százalékra lassul a növekedés. Az egész évre várt 3.75 százalék még igy is öt bázisponttal több, mint amit egy hónapja jeleztek előre az elemzők, és 35 bázisponttal több a két hónapja vártnál. A jövő évre változatlanul 4.0 százalékos gazdaságbővülést várnak az elemzők.

Az ipar az idén az előrejelzés szerint 9.5 százalékkal növelheti termelését. Ez 2.5 százalékponttal gyorsabb ütem, mint amire még az éve elején számitott a piac.

A forint árfolyama miatti aggodalom az egyensúlyi bizonytalanságok miatt nem tűnt el, de a felmérésben szereplők alapelőrejelzése nagyjából stabil euró elleni árfolyamot feltételez a következő másfél évre. Augusztus végére 251, 2004 végére 252, 2005 végére 253.50 a konszenzus.
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem