2019. november 20. szerda Jolán

Ezért a szaktudásért adósodik el a legtöbb magyar: megéri, kaszálnak majd?


Magyarországon jelenleg 134 609 darab élő Diákhitel1 szerződés van. A legtöbb aktív, Diákhitel1 termékkel rendelkező ember Budapesten él, számuk 26 248 fő, annyi amennyien a 3-5. helyen található megyékből összesen nincsenek. A Pénzcentrum a Diákhitel Központ Zrt.-től kért ki hivatalos statisztikákat, amikből a földrajzi adatokon túl azt is kiderítettük, hogy mely egyetemekre, illetve mely szakokra folyósítják a legtöbb Diákhitel 2-t Magyarországon.

A hivatalos statisztikákból az látszik, hogy a Diákhitel rengeteg felsőoktatásban résztvevő hallgató számára megkerülhetetlen ahhoz, hogy tanulmányi ideje alatt fenn tudja tartania magát. Friss adatok szerint ugyanis az elmúlt 18 évben mintegy 400 ezer hallgató részére folyósított diákhitelt több mint 400 milliárd forint értékben a Diákhitel Központ Zrt. 

A hitel pedig, legyen bármennyire is alacsony a kamata, adósság, amivel az iskolapadból a munkaerőpiacra kilépő hallgatóknak meg kell küzdeniük. A Pénzcentrum éppen ezért arra volt kíváncsi, hogy mely megyében él a legtöbb Diákhitel1-el rendelkező (ex)hallgató, továbbá arra is, hogy a Diákhitel2-t mely egyetemek, jellemzően mely szakára veszik fel a legtöbben.

Sokan tartoznak

Magyarországon jelenleg 134 609 darab élő Diákhitel1 szerződés van, amely összesen 184 milliárd forintot tesz ki és közel 210 ezer szerződés már lezárásra került

- közölte a Pénzcentrum megkeresésére a Diákhitel Központ Zrt. Megyék viszonylatában a legtöbb Diákhitel 1termékkel rendelkező  Budapesten él, az itteni szerződések száma 26 248. A második legtöbb diákhitellel rendelkező hallgató Pest megyében él, itt 16 475 szerződés fut jelenleg is. Míg a harmadik legtöbb diákhitel-szerződés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, itt 9 340 szerződés van.

A grafikonon jól látszik, hogy Budapest toronymagasan viszi a legtöbb Diákhitel1-el rendelkező hallgatók listáját. Olyannyira, hogy itt él a legtöbb Diákhitel 1 szerződéssel rendelkező hallgató. A 3-5. helyen található megyékből összesen nincs annyi embernek diákhitele (25 624), mint amennyinek Budapestről.

Na, de mire, mire, mire?

A földrajzi adatokon túl kíváncsiak voltunk arra is, hogy a Diákhitel2 bevezetése óta melyik egyetemre járó hallgatóknak folyósították a legtöbb hitelt, illetve hogy ezeknek mennyi volt az összértéke. A Diákhitel Központ Zrt. Pénzcentrumnak eljuttatott adatiból kiderült, hogy 2012 óta 

a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói vették föl a legtöbb Diákhitel2-t, nevezetesen 5 350 szerződésről van szó, amiknek az összértéke 5 595 665 444  forint.

Második helyen az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett, 3 382 szerződéssel, melyeknek összértéke 2 999 108 336 forint, míg a harmadik helyen a Budapesti Metropolitan Egyetem csúszott be, itt 3 157 szerződés él, összesen 4 057 528 943 forint értékben. 

A grafikonon jól látszik, hogy a BGE hallgatói rendelkeznek a legtöbb nulla százalékos kamatozású Diákhitel2-vel, az egyetem mind a szerződések számában, mind pedig a folyósított összeg alapján toronymagasan az élen áll. Hiába van azonban az ELTE-nek több Diákhitel2-es hallgatója, mint a Metropolitan Egyetemnek, folyósított összegben messze, több mint egy milliárd forinttal elmaradnak a szerződések száma szerint csupán a 3. helyen végző egyetemtől. Mindez azt is jelenti, hogy az ELTE-n minden bizonnyal jóval alacsonyobb költségű képzésekre veszik igénybe a Diákhitel2-t a hallgatók, míg a Metropolitan Egyetemen sok képzés jelentősebb költségekkel jár a hallgatók számára.

Ugyancsak érdekes megfigyelni, hogy a BME hallgatói bár szerződésszám szerint csupán az összesített lista 5. helyén szerepelnek 2 340 darabbal, addig a folyósított hitel összege majdnem akkora, mint az ELTE esetében. Hiába tehát, hogy több mint ezer szerződéssel kevesebb fut a BME-en, a szakok átlagos költsége jóval magasabb, mint az ELTE-n. Hasonlóan aránylik egymáshoz egyébként az ELTE és a Corvinus is, utóbbi esetében is ugyanis több mint ezerrel kevesebb a szerződések száma, a folyósított összeg ugyanakkor majdnem akkora, mint a 2. legtöbb szerződéssel rendelkező egyetemnél (ELTE).

Nekik megéri felvenni

Az intézményi adatokon túl kíváncsiak voltunk arra is, hogy mely szaktudások elsajátítására hajlandók még hitelt is felvenni a hallgatók. Ezért a Diákhitel Központ Zrt.-től kikértük az erre vonatkozó adatokat is. Ezek alapján pedig a következő sorrendet lehet felállítani:

A listán kétszer-kétszer szerepel a Turizmus-vendéglátás, a Jogász, illetve a Kereskedelem és marketing szak is, ezzel a top 10-ből a helyek 60 százaléka 3 szakra el is kelt. Ugyancsak sokaknak megéri hitelt felvenni Pénzügy és számvitel szakra, de Nemzetközi gazdálkodásra és Programtervező informatikus szakra is. A lista elején, illetve a végén azonban már elég magas a szerződések száma és értelem szerűen a folyósított összeg közötti eltérés is.

Míg ugyanis a BGE Turizmus-vendéglátás szakára 1 093 szerződés jutott, addig az ELTE Programtervező informatikuséra csupán 405. Értékben is elég nagyok az eltérések, ugyanis míg az első helyezett szakra 1 261 650 692 forintot folyósítottak, addig 10-re csupán 308 942 113-at.

KIHÚZNA A BAJBÓL 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 12 178 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17 %), de nem sokkal marad el ettől a K&H 13 411 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és az Oney konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS