2020. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Bővül a devizahiteleseket mentő program: 30 ezer családon már segítettek

  • MTI
  • 2017. június 14. szerda 08:32

Jövőre is folytatódik a Nemzeti Eszközkezelő (NET) programja, az eddigi 35 ezer helyett már 36 ezer lakóingatlant vehet át 2018 végéig - írja a Magyar Közlönyben megjelent határozatokra hivatkozva a Világgazdaság szerdai számában.

A szükséges forrásokat a jövő évi központi költségvetésből fedezik. A NET programját 2012-es indulása óta folyamatosan bővítik. Az eredeti, nagyon szigorú feltételeken enyhítettek, és a kezdeti 25 ezres keretet 2015-ben 35 ezresre növelték, mert a rendelkezésre álló kvóta gyorsan betelt. Az eszközkezelő az idén március végéig már több mint 29 ezer lakás megvásárlását zárta le, a felajánlások száma pedig 40 ezer fölött volt.

Az ezer ingatlanról szóló bővítés tehát valószínűleg nem lesz elegendő arra, hogy minden igényt kielégítsen.

A nem teljesítő ingatlanhitelek volumene ugyan csökken, de ennek a hátterében a bankok portfóliótisztítása állat. A Magyar Bankszövetség korábban úgy nyilatkozott, hogy 50 ezerre kellene növelni a keretet, hogy minden rászoruló beférjen a NET-be.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó