Tavaly a fiatalok 68%-a nyitott volt a hitelre – mondd el idén is, hogy mit gondolsz a hitelekről.
A devizahitelek forintosítására az elszámoltatás során megszerzett előnyök megtartása érdekében van szükség, a hitelesek azonban szabadon dönthetnek arról, megtartják-e jelenlegi hitelüket; az árfolyamot a Kúria jogegységi döntésének megfelelően kellett a kormánynak kialakítania - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az MTI-nek.
Felidézte, hogy a bankok elszámoltatásának eredményeként az adósok terhei átlagosan 25-30 százalékkal mérséklődnek, és annak érdekében, hogy ezt az előnyt ne veszélyeztesse a devizaárfolyam esetleg kedvezőtlen jövőbeni alakulása, szükség van a forintosításra.
A fél ország várta: ezen az árfolyamon forintosítják a devizahiteleket - KATTINTS!
A Kúria jogegységi döntése egyértelműen fogalmazott, az árfolyamkockázat az ügyfelet terheli, a kormány pedig a devizahitelek kivezetése mellett azt is rögzítette, hogy a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul - indokolta az átlagárfolyam melletti döntést a miniszter.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







