2 °C Budapest
Mosolygós hitelügyintéző, aki anyával és lányával tárgyal a bankfiókban a papírmunkáról

Így spórolhatsz akár 1,2 millió forintot a hiteleden: könnyebb, mint gondolnád

2024. augusztus 6. 13:01

A lakáshitelek mellett a személyi hitelek piacán is visszaesést hozott a június – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint a korábbi 71,98 milliárd forinttal szemben legutóbb mindössze 69,47 milliárd forint volt az új szerződések összege, ami 3,5 százalékos visszaesést jelent az előző hónaphoz viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy – a jelzáloghitelek piacához hasonlóan – megtorpant a piac tavaly december óta megfigyelhető folyamatos bővülése. Ez alatt a fél év alatt azonban hatalmas növekedésnek lehettünk szemtanúi, hiszen még a mostani, csökkenő eredmény is 67,9 százalékkal haladja meg a tavaly decemberben kihelyezett 41,37 milliárd forintot.  

Az MNB legfrissebb adatai szerint idén júniusban 69,47 milliárd forint volt az újonnan kihelyezett személyi hitelek szerződéses összege, amely 2,51 milliárd forinttal maradt el a májusi 71,98 milliárdos eredménytől (-3,5%). Bár a visszaesés nem kimondottan jelentős, ráadásul ez az eredmény még így is az idei év második legjobbjának számít, annyiból mégiscsak figyelemre méltó, hogy 2023 decembere óta most először fordult elő, hogy a kihelyezett összeg nem haladta meg az egy hónappal korábbit.

Ráadásul a bővülés mértéke igen jelentős volt az utóbbi hónapokban – a december óta eltelt időszakban havonta átlagosan 9 százalékkal nőtt az újonnan kötött személyihitel-szerződések összege, így a 2023 utolsó hónapjában kihelyezett 41,37 milliárd forintot még a mostani, visszaesésnek számító eredmény is 67,9 százalékkal tudta felülmúlni.

Abban az esetben is pozitív képet kapunk, ha a mostani eredményt a tavalyi év azonos időszakához hasonlítjuk – a 2023 júniusában kihelyezett 49,66 milliárd forintot 39,9 százalékkal múlta felül az idén júniusban kihelyezett összeg, ami 19,81 milliárd forint pluszt jelent. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a tavalyi évben havonta átlagosan 43,6 milliárd forint személyi hitel került kihelyezésre, így ez a mostani visszaesés a tavalyinál jóval magasabb szinten ment végbe.

Mellesleg a mostani eredmény a csökkenés ellenére is még felfelé húzta a 2024 eddig eltelt részében havonta átlagosan kihelyezett hitelösszeget – ez ugyanis májusban még csak 60,39 milliárd forint volt, ám júniusban 61,9 milliárd forintra emelkedett (+2,5%).

A szerződések száma is csökkent

Az újonnan kötött szerződések összege mellett azok darabszáma is csökkent – a májusi 27 396 darabbal szemben júniusban már csak 25 959 új szerződés született, ami 5,2 százalékos visszaesést jelent (-1 437 db). A tavalyi év azonos időszakához képest azonban még mindig pozitív a mérleg – 2023 júniusában mindössze 23 766 új szerződés köttetett, amelyet 9,2 százalékkal múlt felül a mostani eredmény (+2 193 db).

Az új szerződések összege és a szerződések darabszáma alapján júniusban 2 676 013 forint volt az új személyi hitelek átlagos összege, amely az összeredmény csökkenés ellenére 1,9 százalékkal meghaladta a májusi 2 627 225 forintos átlagösszeget (+48 788 forint). Ezzel egyébként új csúcstartó született – a személyi hitelek átlagösszege még sosem volt ilyen magas, mint most júniusban.

Ellentétben a jelzáloghitelekkel, a személyi hitelek esetében júniusban is csökkent az átlagos hitelköltség-mutató – a májusi 17,92 százalékkal szemben júniusban már csak 17,69 százalék volt ez az érték, ami 0,23 százalékpontos csökkenést jelent. A csökkenés ellenére továbbra is elmondható, hogy a személyi hitelek átlagos hiteldíja utoljára 2022 szeptemberében volt még a mostaninál is alacsonyabb szinten (17,20%).

Személyihitel-ajánlatok 2024 augusztusában

Lezárásképp ismét megnéztük, hogy 2024 augusztusában milyen személyihitel-ajánlatokkal találkozhatnak a hitelfelvétel előtt állók. A számítás során a Pénzcentrum hitelkalkulátorát használtuk, feltételezve, hogy a fent megnevezett, átlagosnak mondható összeget, vagyis 2 676 013 forintot szeretnénk felvenni 7 éves futamidő és havi nettó 750 ezer forintos jövedelem mellett.

A megnevezett paraméterekkel elvégzett számítás szerint jelenleg az UniCredit Banknál számíthatnák a legkedvezőbb feltételekre – a szóban forgó hitelintézetnél havi 47 769 forint lenne a havi törlesztőrészletünk, míg a futamidő végéig visszafizetett teljes összeg 4 012 630 forintra jönne ki (THM 13,1%). Az UniCredit után a CIB Bank (47 901 forint törlesztő, THM 13,2%), az MBH Bank (49 027 forint törlesztő, THM 13,99%) és a Raiffeisen Bank (48 667 forint törlesztő, THM 14,17%) ajánlatai a legkedvezőbbek jelenleg.

A legdrágább ajánlatokkal most is a Cetelem Banknál és az OTP Banknál találkozhatunk – előbbinél 60 395 forint (THM 23,11%), utóbbinál 61 506 forint (THM 23,83%) lenne a havi törlesztőrészletünk, míg a teljes visszafizetés összege 5 099 874, illetve 5 186 586 forintra jönne ki a futamidő végére. Mindez azt jelenti, hogy 1 173 956 forint különbség van a legdrágább és a legolcsóbb konstrukció teljes visszafizetése között. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy hol veszünk fel személyi hitelt, hiszen még egy relatíve kis összegnél is jelentős különbségek vannak a futamidő végéig visszafizetett összeg tekintetében.

Az igényeidnek jobban megfelelő adatokért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Címlapkép: Getty Images
Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. március 6. 19:55
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság szerint az Egyesült Államok elnöke nem tarthatja vissza a 2 milliárd...
Kiszámoló  |  2025. március 6. 15:56
Mint ismert, lehetővé vált idén, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárban lévő saját megtakarításodat ki t...
Holdblog  |  2025. március 6. 09:45
Abszurd, hogy a világ egyik legfejlettebb és legerősebb országa egy válságos időszakban azzal legyen...
MNB Intézet  |  2025. március 5. 10:20
A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók épp...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 7. péntek
Tamás
10. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33