Tavaly a fiatalok 68%-a nyitott volt a hitelre – mondd el idén is, hogy mit gondolsz a hitelekről.
Együttműködési megállapodást kötött a Sopron Bank Burgenland és a Cofidis, a megállapodással a Cofidis egyes személyi kölcsönei már hagyományos módon, 13 bankfiókban elérhetőek.
Az MTI-nek küldött közlemény szerint a jelentős ügyfélkörrel rendelkező Sopron Bank Burgenland dunántúli és budapesti fiókjaiban már személyes ügyintézéssel is elérhetőek a korábban elsősorban online és telefonos csatornákon forgalmazott személyi kölcsön konstrukciók.
Holló Bence, a Cofidis Magyarországi Fióktelepének ügyvezetője a közlemény szerint elmondta, hogy megugrott a személyi kölcsönök iránti igény, a jegybank szeptemberi adatai szerint a 2017-es évben az új személyi kölcsön folyósítások összvolumene több mint 50 százalékkal emelkedett. Korábbi közlés szerint a Cofidis az elmúlt 5 évben a válság ellenére is folyamatosan növelte portfólióját, ügyfélszámát és munkavállalói létszámát: míg 2012-ben 125 munkatársuk kezelte 72 ezer ügyfelük összesen mintegy 20 milliárd forintos hitelállományát, addig a dolgozók száma 2016-ra több mint duplájára, 300-ra nőtt, az ügyfélszám 100 ezer fölé emelkedett, a hitelállomány több mint háromszorosára bővült.
Az ausztriai GRAWE bankcsoporthoz tartozó Sopron Bank Burgenland 13 bankfiókjában a francia gyökerű Cofidis két terméke igényelhető. A regionális hitelintézet végzi az értékesítést, a kérelmek rögzítését és az előminősítési feladatokat. A végleges hitelbírálatot és a mögöttes banki rendszereket a Cofidis biztosítja, ahol 8 százalékos hitelkihelyezési volumen növekedést várnak a 2018-as évre, amelyhez a megállapodás is hozzájárul.
Ha sem telefonon, sem személyesen nem szeretnél hitel urán érdeklődni, a Pénzcenturm személyi kölcsön kalkulátorával is böngészhetsz a különböző banki ajánlatok között.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







