Döntött a parlament: bármikor választható lesz az árfolyamgát

Pénzcentrum
2013. május 27. 23:12

A parlament döntése alapján a jövőben bármikor igényelhető lesz az árfolyamrögzítés, amelyet a nagycsaládosok húszmillió forintnál nagyobb összegű devizahitel esetén is kérelmezhetnek.

Eredetileg május 31-éig lehetett volna választani az árfolyamgátat, a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal és párttársa, Dióssi Csaba azonban indítványozta, hogy helyezzék hatályon kívül az árfolyamrögzítés igénybevételének határidejét, legyen folytonos a belépés lehetősége. A kormánypárti képviselők vasárnap benyújtott kezdeményezését az Országgyűlés - a házszabálytól eltérve - már hétfőn elfogadta, ellenszavazat nélkül.

Egy módosító javaslatra a három vagy több gyermeket - a devizakölcsön fedezetéül szolgáló ingatlanban - nevelő nagycsaládosok akkor is részt vehetnek az árfolyamrögzítésben, ha hitelük összege a folyósításkori árfolyamon számítva meghaladta a húszmillió forintot.

Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik, amelyet az eddigi szabályok szerint legkésőbb 2017. július 1-je után kell kedvezményes feltételekkel törleszteni. A parlament azonban hétfőn azt az MSZP-s módosító javaslatot is elfogadta, amely törli a törvényből 2017-es határidőt, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet majd alkalmazni.

A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Fidesz frakcióvezetője a vitában arról beszélt, a kormány devizahiteleseket segítő intézkedései közül az árfolyamgát jutott el a legtöbb emberhez: 70 százalékuk jogosult igénybe venni, és körülbelül 150 ezren meg is tették. Rogán Antal arra biztatta a hiteladósokat, fontolják meg az árfolyamrögzítés lehetőségét.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20