23 °C Budapest

"Birka mód" hagyják magukat a hitelesek - kifakadt a legendás magyar énekesnő

2011. augusztus 10. 15:32

Sok magyar családhoz hasonlóan celebjeinket is megviseli a svájci frank elszabadult árfolyama. Baby Gabi és Bíró Ica is aggódik: csak nehezen tudják törleszteni hitelüket.

Szklenár Gabriella, az egykori Baby Sisters sztárja arról panaszkodott a TV2 Magellán c. műsorában, hogy komoly problémát jelent számára megnövekedett törlesztőrészlete. Mint elmondta, énekesnői karriere mellett recepciósként dolgozik egy fodrász szalonban, amelynek társtulajdonosa is. Gabi egy 46 négyzetméteres lakásra vett fel annak idején hitelt. Kezdetben 90 ezer forint volt a törlesztőrészlete, ez most 130 ezer forintra emelkedett.


Szklenár Gabriella

A frank árfolyama a minap már 273 forintos csúcsnál járt, ezen a szinten egyre többen bizonytalanodnak el fizetőképességüket illetően. A biztonságos árfolyamrögzítésbe való menekülés viszont elhúzódhat, csak októbertől számíthatunk az alacsonyabb törlesztőkre. De hogyan igényelhető, mikor kezdhetünk neki a papírok benyújtásának?

A bankunknál írásban kell kezdeményezni az árfolyamrögzítést. Ezt követően a bank az igényeket megvizsgálja, és amennyiben a törvényi feltételeknek megfelel az ügylet, szerződéskötés következik, majd közjegyző előtt egyoldalú tartozáselismerő nyilatkozatot kell tenni - mondta el a Budapest Bank, a Pénzcentrum.hu kérdésére.

A közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat banknak való átadását követően, legkorábban a második törlesztés számolható rögzített árfolyammal. Így az ügyfél, aki augusztus végén nyújtja be a nyilatkozatot, a második esedékesség napján, azaz csak októberben törleszthet fix árfolyamon.

A legtöbb banknak időigényes folyamat az informatikai rendszerek átállítása, kérdésünkre több bank elmondta, hogy pontos ügyintézési menetet nem tudnak összeállítani, amíg nem fejezték be ezek megtervezését. Az Erste Bank viszont kifejtette, hogy bár a nem tudnak még pontos ügyintézési menetet mondani, de a törvényi kötelezettségüknek eleget tesznek és határidőre készen állnak majd a kérelmek fogadására.

Ezekre a dokumentumokra lesz szükséged az árfolyamrögzítéshez:

• Személyazonosító dokumentum, mely lehet személyi igazolvány, útlevél vagy plasztik jogosítvány (amennyiben a lakcím adatok nem a személyi igazolványban vannak nyilvántartva, lakcímkártya is szükséges)
• Igénylőlap (eredetiben) az ügylet valamennyi szereplője által aláírva
• Ha az adós és a fedezetül szolgáló ingatlan tulajdonosa különböző személy, úgy szükséges az ingatlan tulajdonosának írásbeli hozzájárulása a rögzített árfolyamon való törlesztési programba történő belépéshez (az igénylőlap vonatkozó pontjának aláírásával)
• Amennyiben az eredeti devizakölcsön fedezetéül szolgáló lakóingatlant több pénzügyi intézmény által alapított jelzálogjog is terheli, úgy minden pénzügyi intézménytől igazolás szükséges arra vonatkozóan, hogy az e zálogjog által biztosított valamennyi követelés egyikének tekintetében sem áll fenn 90 napot meghaladó késedelem

Az elmúlt időszakban némi növekedést tapasztaltunk az Otthonvédelmi program iránt érdeklődők számában, de a változás nem jelentős a korábbi időszakhoz képest. Várakozásaink szerint kb. ügyfeleink 10%-a érdeklődik majd a lehetőség iránt - mondta el a Budapest Bank.

Költségek:

A közjegyzői okirat díja várhatóan 10 és 20 ezer forint közötti összeg lesz elérheti a hitelösszeg 10 százalékát is, olcsóbb lesz ha a közjegyző irodájában, és drágább, ha a szerződés bankban készül. A bank külön díjat nem számolhat ezért fel.

Ki nem kéreti az árfolyamrögzítést:

A rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt a hiteladós nem állhat fizetéskönnyítő program hatálya alatt - áll a beadott törvényjavaslatban. Így azok, akik valamilyen banki könnyítést kaptak és az a következő 3 évben is fenn áll, nem kérhetik az árfolyamrögzítést. Ahogy, mi is beszámoltunk májusban a jelzáloghiteleken belül 10,4 százalék az átstrukturált hitelek aránya, ennek 40 százaléka lakáscélú. Ez több tízezres nagyságot jelent.

Nem kérhetik még az árfolyamrögzítést, a válság előtt 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlant vásárlók, a 90 napnál nagyobb késedelemmel rendelkezők és a fizetéskönnyítéssel rendelkezők. A válság előtti vonatkozásban értelmezett 30 milliós értékhatár, mára jócskán lejjebb tolódhatott. Olyan ingatlanokat tulajdonosai is bajba kerülhetnek, akik ma 20 millió forint körül tudják csak eladni ingatlanjukat. Az akár 20-30 százalékos értékvesztést elszenvedett ingatlanok többsége vidéken található. A budapesti, főleg budai frekventált helyen lévő lakások jóval kisebb mértékben veszthettek értékükből - válaszolta a Pénzcentrum.hu kérdésére a Portfolio.hu elemzője.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A moratórium utáni kvótarendszer védelme is csak azokat fogja érinteni, akik lakáscélra vették fel a jelzáloghitelüket. Akik, akár az egyszerűbb ügyintézés miatt szabad felhasználású hitelt választották, nagyobb arányban veszíthetik el az otthonaikat július 1. után.

A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését a hiteladós 2011. év december hónap 31. napjáig írásban kezdeményezheti devizakölcsönt nyújtó pénzügyi intézménynél - áll a törvényjavaslatban. Így eddig az időpontig gondolkodhatnak a bajba került hitelesek a lehetőségeikről

Mi lesz az árfolyamrögzítés után?

Amennyiben a rögzített árfolyam mellett döntünk, ne felejtsük el mérlegelni annak jövőbeni költségeit. Egy magas szinten beragadó frank nagy tartozást növekedést okozhat számunkra, az alábbi táblázat a THM-ek és hátralévő futamidők függvényében mutatjuk be, miként alakulnak a havi összegek és az elkülönített számlán felhalmozott tartozás 270-es feltételezett árfolyam mellett.


A 270-es árfolyammal kalkulált változásokból kiderül, hogy a 3 év után bőven 15 százalék fölé nőhet a havi törlesztőrlészlet változás a maihoz viszonyítva. Keveset tudunk ugyan a mentőcsomag ezen részéről, de ekkora változásnál már számíthatunk banki segítségre, hitelátstrukturálásra, viszont ebben ez esetben is évekkel megnövekedhet a hitelünk futamideje.


Fotó: biroica.hu


Bíró Ica üzleti vállalkozására vett fel svájci frank alapú hitelt, amikor még 140 forint volt az árfolyam. Az árfolyamot illetően már csak az univerzum segítségében bízik. Mint a műsorban fogalmazott: "Nagyon bízom abban, hogy valami csoda folytán változás lesz, és az emberek sem hagyják birka mód, hogy elvegyék azt, amiért egy életen át dolgoztak."


A nyolcvanas-kilencvenes évek magyar rockzenéjének legendás énekesnője úgy gondolja, ha ellehetetleníti az élet, oda költözik, ahol nincs gázszámla.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2022. május 22. 12:05
Tizenhárom évig tartott a féktelen fesztivál a tőzsdéken és úgy általában az egész világgazdaságban....
Holdblog  |  2022. május 22. 07:01
Archívumunkból (2018) Spin-off A vállalati tranzakciók különös világot képviselnek. A tanácsadók és...
MEDIA1  |  2022. május 20. 20:36
Az ország egyik leggazdagabb vállalkozójához köthető Rádió 1 hálózat egy hét alatt egyszerre 6 pénzü...
MNB Intézet  |  2022. május 20. 10:46
Környezeti kérdések az egyik legszélesebb látókörű magyar közgazdász gondolatainak tükrében. Miképp...
Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 22. vasárnap
Júlia, Rita
20. hét
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?