Még annak ellenére is 54 százalékkal csökkent a forintalapú lakáshitelezés az idei év első félévében, 2010 azonos időszakához képest, hogy jelenleg csak forintban lehet adósságot vállalni - írja a Napi Gazdaság.
A napilap által megkérdezett pénzintézetek rendre erről a trendről számoltak be, s a többségük az idei évben sem számít változásra.
Az Erste szakembere szerint egyáltalán nincs jele annak, hogy érdemi élénkülésre lehetne számítani a piacon, új lakások nem épülnek, és a használtak forgalmában sem várható idén növekedés, az ügyfelek óvatosak és kerülik az eladósodást.
Bár jóval szűkebb ügyfélkör részéről, de továbbra is van kereslet a lakáshitelekre - véli az MKB. Az elmúlt évek szektorbeli önszabályozási folyamatának és a jogszabályi változtatások eredményeként a bankok a korábbiaknál jóval szigorúbban mérik fel az egyes kockázati paramétereket, illetve a kockázatok ismertetése is kiemelt hangsúlyt kapott.
A helyzetnek megfelelően a hitelcélok szerinti arányok is felborultak. Az UniCredit szerint az igényelt hitelek túlnyomó többségének lakáshitel a célja, az építési hitel minimálisnak, a felújításra és korszerűsítésre felvett pedig elenyészőnek mondható a banknál.
Az OTP is a használt lakások jelentősebb térnyeréséről számolt be. Az MKB a többieknél elterjedtebbnek látja a meglévő ingatlan felújítására, korszerűsítésére felvett kölcsönt.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A negatív trendet a Budapest Banknál is érzékelik, de itt azért érzékelhető némi optimizmus. Mint elmondták: a visszaesés üteme lassul, és május−júniusban már növekvő volumeneket érzékeltek. Reményeik szerint a mélypontról a második félévben már felfelé mozdulhat a piac.
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








