6 °C Budapest

Négyévnyi tagdíjbevételébe került a Jógazda az OBA-nak

Pénzcentrum
2011. július 12. 09:45

Negyedévi tagdíjbefizetését volt kénytelen kifizeti az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) az év eleji Jógazda Takarékpénztár csődje nyomán. A teljes kifizetés 9,1 milliárd forint volt, 5329 betétest érintett - Napi Gazdaság.

Még májusban az OBA ügyvezető-igazgatója, Fekete-Győr András úgy nyilatkozott, hogy 60-80 százalékos megtérülésre számít a Jógazda ügy kifizetéseinek kapcsán, a kártalanítások járulékos költségei 301 millió forintot tettek ki.

Tavaly a tagintézetek 2,4 milliárd forintot fizettek be az alapba, ennek közel négyszerese ment a betétesek kártalanítására.

 

Korábban:

Öszesen még 300 millió forintra várnak a nemrégiben tönkrement Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár ügyfelei. A szövetkezet adatszolgáltatásának pontatlansága nehezíti a kifizetéseket.

Az összesen 9,1 milliárd forint betétből 8,8 milliárdot már kifizetett a felszámolás alatt lévő Jógazda Takarékszövetkezet ügyfeleinek az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) - mondta Fekete-Győr András az OBA ügyvezető igazgatója. A betétek kifizetése során a legnagyobb probléma az adatok pontosításával, egyeztetésével volt. A sokszor papíron vezetett nyilvántartások miatt azonban nem lesz egyszerű a fennmaradt 300 millió forint kifizetése.

Fekete-Győr elmondta, január minden hétvégéjén dolgoztak, hogy a hónap végére ki tudják fizetni a betétesek nagy részét. Ezzel tudatosítani akarták a magyar állampolgárokban: az alap minden hasonló esetben gyorsított eljárásban 100 ezer euróig kártalanít minden megtakarítót.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Minden tőlük telhetőt meg is tettek ennek maradéktalan teljesüléséért, de a Jógazda Méhecske nevű rendszerében tárolt adatok többször hiányosnak és pontatlannak bizonyultak. A papíron tárolt adatok sem voltak minden esetben naprakészek. Ezek a problémák részben az ügyfelek gondatlanságából adódtak. Ők ugyanis több esetben elfelejtették tájékoztatni a takarékszövetkezetet adataik megváltozásáról. Például a betét tulajdonosának halála után sok esetben nem közölték az örökös nevét. Amint az adatok rendelkezésre állnak és a kedvezményezettek ismertek lesznek természetesen a maradék 300 millió forint is kifizetésre fog kerülni.

Varga Antal az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az olyan kis méretű pénzügyi szolgáltatók számára, mint amilyenek a takarékszövetkezetek az összefogás, a szövetkezés védelmet jelent a váratlanul fellépő nehézségek ellen. De fontos, hogy a háttérintézmények "testet is kapjanak" vagyis megfelelő szavatoló tőkével rendelkezzenek.

Mint ahogy már korábban megírtuk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) január 4.-én közzétette a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár engedélyének visszavonásáról és felszámolásának kezdeményezéséről szóló nyilatkozatot. Mindezek után 6500 betétes várta kártalanítását, teljes betéti összeg 9,8 milliárd Ft volt.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 20. 20:28