Elindult a BISZ Zrt. Credit Reference (CR) rendszere, vagyis a pozitív adóslista, azonban adatbázisában még bőven akadnak hiányosságok. A CR adatfeltöltése folyamatos, a lekérdezést pedig a következő évben indítják el. A bankok többsége viszont azt hangsúlyozza, hogy csak akkor lehet beszélni valós értékű pozitív adóslistáról, ha az teljes lesz - írja a Napi Gazdaság.
Az eddig 159 pénzügyi intézményt magába foglaló pozitív adóslista a tervek szerint a CR szolgáltatás keretében az adatlekérdezést a jövő évben indítja el. A bankok nyilatkozataiból azonban egyértelműen kiderül, hogy hiányosságok még bőven akadnak a rendszer működőképességével kapcsolatban.
A Napi Gazdaság körképéből kiderül: akad olyan hitelintézet is amely teljes elzárkózást mutat. Az OTP Bank véleménye szerint csak a teljes körű törvényileg szabályozott pozitív adóslistát tartja hatékony megoldásnak, így a mostani CR rendszerhez egyelőre nem csatlakozik.
Bár a CIB Bank csatlakozott a rendszerhez, fontosnak tartják ugyanakkor, hogy az adatszolgáltatást csak akkor kezdjék meg ha megbizonyosodtak róla, hogy ennek folyamata és az IT-szolgáltatás is hibamentesen üzemel, így a hozzájárulások gyűjtését egyelőre még nem kezdték meg.
A CR rendszerhez tavaly csatlakozott UniCreditnél kiemelték, hogy támogatják az Európában már működő pozitív listás adósnyilvántartást, mivel előnyt jelenthet az ügyfeleknek. Véleményük szerint így a bankok több információ alapján dönthetnek a hitel jóváhagyásakor és az a jó fizetési múlttal rendelkező ügyfelek esetében olcsóbbá tenné a hitelhez jutást. Ellenben azt is leszögezték, hogy jól működő rendszerről csakis abban az esetben lehet beszélni, ha a lista teljes lesz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A rendszerhez tavaly csatlakozott Volksbanknál azt tapasztalják, hogy az ügyfeleik nyitottak a hozzájárulás megadására. A Budapest Bank egyelőre mérlegeli a csatlakozást, a végleges döntés még nem született meg.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






