34 °C Budapest

Európai Egyesült Államok nélkül halálra ítélt az euró?

Pénzcentrum
2010. április 21. 16:32

Bukásra van ítélve a közös európai pénz, az euró, ha az öreg kontinens gazdasági nagyhatalmai nem adják szorosabb integrációra a fejüket - hangoztatja a világ egyik legnagyobb bankjának egyik vezető elemzője.

Nem tesz jót a görög válság az Európai Monetáris Uniónak - hívják fel a figyelmet gazdasági elemzők. A válság pedig egyelőre mélyülni látszik, a mai napon ugyanis több mint 10 bázispontos emelkedéssel újabb történelmi csúcsra, kissé 500 bázispont fölé ugrott a 10 éves görög állampapír némethez viszonyított hozamfelára. Eközben már nagyjából 45 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomag szükségességéről beszélnek, melynek nagyobb része az unión belülről, kisebbik része pedig a Nemzetközi Valutaalaptól érkezne.

Az Európai Uniónak el kell döntenie, hogy a politikai unió, az Európai Egyesült Államok irányába mozdul vagy a közösség továbbra is megmarad független államok fércmunkájának - fogalmazott Tom Fitzpatrick, a Citigroup vezető technikai elemzője. Az elemző attól tart, hogy az európai gazdasági nagyhatalmak - mint például Németország vagy Franciaország - költségvetési és politikai integrációja nélkül az euró, mint közös európai pénz menthetetlenül halálra van ítélve - számol be az euobserver.

Mások is vélekednek úgy, hogy csakis a költségvetési unió mentheti meg az eurót a bukástól. Soros György korábban arra figyelmeztetett, hogy ha Görögországot sikerül is megmenteniük az európai államoknak a csődtől, akkor is kérdéses az euró jövője. A görögökön kívül ugyanis könnyen bajba kerülhet Olaszország, Spanyolország, Portugália és Írország is, melyek együttes megmentéséhez a monetáris unió országai már nem elegendőek. A pénzügyi guru kiemelte, hogy válság idején mutatkozik meg, mennyire is fontos az egységes költségvetési politika, és hogy a monetáris politika egyedül nem elegendő a bajok orvoslására.

Bár rövid- illetve középtávon kevés esély mutatkozik a politikai integrációra Európában, a szükség egy napon talán ráveheti az európai államokat az egyesülésre. Amennyiben ez bekövetkezne, úgy megvalósulna George Washingtonnak azon jóslata, mely szerint: egy napon az Amerikai Egyesült Államok modellje alapján az Európai Egyesült Államok is meg fog születni.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. augusztus 8. 14:30
Augusztus 10-tól 2,89 százalékos kamat mellett kínálja az Otthon Start hitelt az UniCredit Bank, ez...
MEDIA1  |  2026. augusztus 7. 21:18
Váratlan pillanatokkal zárult a Partizán Elemző című műsorának legfrissebb, pénteki adása, melynek v...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
KonyhaKontrolling  |  2026. augusztus 7. 07:45
A közgazdaságtannak vannak olyan területei, amik elsőre felháborítóan hangzanak, de jobban megnézve...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 10. 11:33