A korábbiaknál magasabb önerő elvárás, a visszafizetési képesség szigorúbb elbírálása, a kockázatok minél alacsonyabb szinten tartása, és a visszlízing szerepének felértékelődése várható egyebek mellett 2010-ben a magyar lízingpiacon. A Hypo Alpe-Adria Leasing jövő évi előrejelzése szerint bár forráshiánnyal már nem küzd a szektor, a forrásköltségek normalizálódására is csak a következő év első felében lehet számítani.
Igaz, még nem olyan mennyiségben, mint korábban, de már van elérhető forrás a piacon, ezek költsége ugyanakkor még szintén nem érte el a válság előtti szintet - összegeznek a Hypo Alpe-Adria szakértői. "Az ország kockázati besorolásának javulásával folyamatosan csökken a forrásköltségek meghatározásánál alkalmazott kockázati felár, ám ez általában csak egy negyed, vagy félévvel követi a tényleges piaci folyamatokat és pozíciókat, így a helyzet teljes normalizálódása csak jövő év első felében várható." - mondja Csáki Béla, a Hypo Alpe-Adria Leasing vezérigazgató-helyettese.
Éppen azért egyelőre még általános stratégia minden lízingfinanszírozónál az - és így a jövőben is ez marad a meghatározó -, hogy a korábbinál magasabb önerő elvárást támasztanak majd. A megváltozott piaci körülmények hatására a minél biztosabb visszafizetési képesség, és a kockázatok minél alacsonyabb szinten tartása is elsődleges szempont marad. "Éppen ezért finanszírozói oldalról továbbra is az egyik legnagyobb előny, hogy egy felszámolási eljárás során a lízingtárgy tulajdonjoga nem forog veszélyben, hiszen a lízingtárgy felett a lízingbeadó tulajdon és rendelkezési joga nem korlátozódik." - hangsúlyozza Csáki Béla.
A lízingnek, mint finanszírozási formának ugyanakkor további előnyei is vannak: ennek ugyanis alapvetően nem a likvid működés finanszírozását, hanem a hosszabb távú forrásigényeket kell megoldania, amelyekre a következő évtől várhatóan megint nagyobb igény lesz. Igaz, a válság új lehetőségeket is követel, hiszen e konstrukció alkalmas lehet a korábbi rövid vagy középlejáratú beruházási hitelek kiváltására is, adott esetben versenyképes alternatívát jelenthet a hosszabb futamidejű lízingkonstrukció. A gazdasági recessziók idején és következtében a finanszírozók is igyekeznek minél biztosabb alapokra helyezni fedezeti pozícióikat, így a lízing szerepe - köszönhetően az illetékkulcsokban történt változásoknak is - egészen biztosan erősödni fog, elsősorban a kis- és középvállalkozások (KKV) és az ingatlan-finanszírozás területén.
"Finanszírozói oldalról 2010-ben bár jelentősen szigorított feltételek mellett, de mindenképpen számítani lehet az eszközfinanszírozás felélénkülésére is, itt a pályázati oldalon nyílnak majd meg komoly lehetőségek." - állítja a Hypo Alpe-Adria vezetője, aki szerint a retail lakásfinanszírozások előretörésére, és a biztos bevételi forrással rendelkező kereskedelmi ingatlanok finanszírozására is számtani lehet 2010-ben.
A jövő évtől életbe lépő új szabályozás következtében nagy szerep juthat a források elérésében a visszlízing konstrukciónak is, ez ugyanis az illetékkulcsok mértékét részben nulla százalékra csökkenti 2012. december 31-ig. Ezzel a lízingtermék és a konstrukció végre valójában versenyképessé válik. "Az eladás és visszabérlés célja elsősorban a likviditás javítása, a felszabadított források jelenthetnek alternatívát a vállalati forgóeszköz finanszírozás számára." - hangsúlyozza Csáki Béla.
Ez a megoldás ráadásul nem csupán az ingatlanszektorban, hanem a kereskedelmi, logisztikai, és termelő szektorokban is elterjedhet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
" A fejlett európai piacokról az elmúlt hetekben napvilágot látott számok is tükrözték, hogy a pénzintézeti finanszírozás beszűkülésével párhuzamosan növekedni kezdett az eladás- visszabérlési piac. A biztos bérlőket felmutató konstrukciók, valamint a megfelelő ingatlanok garantálják, hogy egyes szektorok jelentős és kisebb szereplői is megjelennek ezen a területen." - mondja a szakember. A listavezető Egyesült Királyság és Németország után 2009-ben a spanyol és az olasz piacon is jelentős növekedés látszik az eladás-visszabérlés piacon. A tranzakció ugyanakkor jellemzővé vált még a kiskereskedelmi (retail) szektorban is, átrendezve a korábban az irodák uralta piacot.
Végül ami a lízingpiaci szereplők körét illeti, jelentős változásokra nem számít a Hypo Alpe-Adria Leasing. Igaz, a szereplők köre átalakulóban van, újak megjelenésére azonban sem Európában, sem Magyarországon nem számít a lízingcég. "Megfigyelhető viszont, hogy egyre több eddig "kvázi" független és önálló jogalanyként működő lízingcég beolvad az anyabankjába."- mondta Csáki Béla.

Tömegek adatait lopták el erről az appról: aki így utalt pénzt, annak a TB-száma is veszélyben lehet
A bank levélben értesítette az érintett ügyfeleket, és két év ingyenes személyazonosság-lopás elleni védelmi szolgáltatást ajánlott fel.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


