20 °C Budapest

Tarolt az OTP euróhitele: mikor csattan a forintostor?

Pénzcentrum
2009. szeptember 29. 05:40

5 és 10 millió forintos lakáshitelek 20 évre A harmadik negyedévben a lakáshitelezésben tapasztalt langyos víz után a forinthitelek fellendülését várja a piac az év hátralévő részében. A támogatott hitelek nyári felfüggesztését követően több bank a devizahitel kínálatát is szűkítette, jelenleg a versenyképes forinthitel konstrukciók kidolgozását helyezik előtérbe a piaci résztvevők . A harmadik negyedévben az euró alapú hitelek felé történő elmozdulás volt megfigyelhető, frankhitelt már csak egy-két piaci résztvevő kínál.

Forint alapú lakáshitelek: a korábbiaknál kedvezőbb feltételek, versenyképesebb termékek

Az ősz közeledtével több bank is előrukkolt az új forinthitel termékével. A kamatszint a tegnapi monetáris döntésnek köszönhetően tovább csökkenthet, mint ismert ezúttal 50 bázispontot vágott a jegybank. A havonta fizetendő törlesztőrészletek tekintetében nagyobb a szórás, mint egy negyedévvel ezelőtt. A legkedvezőbb ajánlatot az AXA Bank tette, amely 11,24 %-os THM és havi 45 879 forintos induló havi részlet mellett kínál 5 millió forintot 20 éves futamidőre. 50 ezer forint alatti havi részletet kínál még az Erste Bank is, a többek ajánlatai csak 14 % feletti THM felett érhetőek el.

A piaci kamatozású 10 millió forintos ajánlatok között a THM-ek tekintetében hasonló eltérések mutatkoznak, mint az előző esetben. Ezúttal is az AXA Bank ajánlata bizonyult a legkedvezőbbnek, őket követi az Erste és az UniCredit Bank. 16 % feletti THM-et és 130 ezer forint feletti havi részletet kínál a Raiffeisen és az OTP Bank.

Euró alapú lakáshitelek: mindenki befért a 10 %-os THM alá

Az 5 milliós ajánlatok között 8,50 %-os THM-mel a Budapest Bank végzett az élen, a legalacsonyabb törlesztőrészletet (36 035 Ft/hó) bizonyos feltételek teljesülése esetén az OTP Bank kínálja (OTP Lakáshitel Termékcsomag Lakástakarékkal, jövedelem átutalás, két csoportos beszedési megbízás). Minden válaszadónak sikerült 10 % alatt tartani a teljes hiteldíj-mutatót, bár a havi részletekből látszik, hogy az alacsonyabb THM az eltérő mértékű induló költségek miatt nem mindig jár együtt alacsonyabb havi törlesztőrészletekkel.

A tízmilliós ajánlatok tekintetében a fenti feltételek teljesülése mellett az OTP Bank végzett az élen, szorosan követi őket a Budapest Bank és az FHB. 9 % feletti THM mellett kínál lakáshitelt a Raiffeisen, az AXA, az Erste és az UniCredit.

Frankhitelek: a szűk piac, kedvező AXA ajánlat

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hazai pénzintézetek többsége már felfüggesztette a frankhitelek forgalmazását, legutóbb a Budapest Bank szállt ki augusztus közepén. Az AXA Bank az euró hitelektől alacsonyabb THM mellett kínálja frankhitelét, az UniCredit ajánlata csak mutatóban szerepel, az ügyfelek jellemzően a kedvezőbb feltételekkel kínált euró alapú finanszírozást választják.

A 10 millió forintos ajánlatok tekintetében sincs különösebb meglepetés, az AXA Bank a 7,57 %-os THM-ével az abszolút egybevetésben is mindenkit maga mögé utasít.

 

AXA Bank, Budapest Bank, CIB Bank

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 15. 12:16
A Nemzeti Filmintézet (NFI) közleményben jelentette be ma, szerdán, hogy a Nemzeti Filmintézet a kor...
Holdblog  |  2026. április 15. 10:22
Az új magyar gazdaságpolitika nem feltétlenül arról szól majd, hogy a magyar gazdaság versenyelőnye...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 15. 06:00
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
Bankmonitor  |  2026. április 14. 17:03
Jelentős TISZA győzelemmel zárult a választás, az eltelot pár nap alatt pedig már bizonyos szempontb...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 15. szerda
Anasztázia, Tas
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?