Az Egyenlő Bánásmód Hatóság két és fél millió forintra büntette az a Magyar Cetelem Bank Zrt.-t, mert egy 77 éves férfitól kifejezetten kora miatt megtagadták, hogy áruvásárlási kölcsönt vehessen fel.
A 77 éves panaszos tavaly márciusban mosógépet szeretett volna venni az egyik műszaki áruházlánc budapesti boltjában, 64 990 forintért, áruvásárlási kölcsönnel, kamatmentes részletre. A férfi szeretett volna élni az ajánlattal, mert úgy gondolta, hogy anyagi helyzete megfelelő biztosíték arra, hogy fizetni tudja a részleteket. Ahogy a hatóságnak is igazolta, nyugdíjahavi 146 ezer forint, a feleségéé 71 ezer forint, és semmilyen más hitelük nincs.
A Cetelem Bank képviselője azonban közölte, hogy nem kaphatja meg a kölcsönt. A panaszos szerint az elutasítást nem indokolták meg. Mivel úgy érezte, hogy életkora miatt esett el a hiteltől, a hatóságokhoz fordult.
A bank szerint a panaszost nem kezelték hátrányosan másokhoz képest. Kiemelték: számos 70 évnél idősebb ügyfelük van.
A bank szerint áruvásárlási kölcsön esetében a visszafizetés valós biztosítéka az adós rendszeres jövedelme, így az életkornak jelentősége van. Azt is közölték, hogy elvégeztek egy tesztet a panaszos által megadott adatokkal, és ez alapján az informatikai rendszer legfeljebb hat hónapos futamidőre engedélyezte a kölcsönszerződés megkötését.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint már legalább négy-öt hasonló esetünk volt, amikor a bank megtagadta a hitelt egy kérelmezőtől csak azért, mert idős.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







