Egy felmérés szerint még a megkérdezett gazdagok 70 százaléka is bevezetné a luxusadót Magyarországon. 10-ből 3 magyar kifejezetten szegénynek ítéli meg saját anyagi helyzetét.
Egy friss adatsor szerint a magyar gyerekek jelentős része szegénységben tengődik, a fejlődésükhöz szükséges dolgok nem mindig állnak rendelkezésre. Ezzel az eredménnyel harmadikok vagyunk az EU-s országok között, ami szégyenletesnek nyugodtan nevezhető teljesítmény.
Nagyon súlyos statisztikát közölt az Eurostat az európai országokban tapasztalható gyermekszegénységről. A statisztikai hivatal adatai alapján 2021-ben az alacsony iskolázottságú szülők által vezetett háztartásokban élő magyar gyerekek több mint háromnegyede, 78% élet szegénységben. Ennek mérésére egyébként számos indikátort használ a szociológia, de ez nem javít a szégyenletes eredményen: a 78 százalék csaknem a duplája az EU-átlagnak. Hogy jutottunk idáig?
Szégyenpadon az ország
Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai alapján két éve az olyan magyar gyerekeknek, ahol a szülők alacsonyabb végzettségűek, 78 százaléka élt szegénységben. Az EU-tag országok között ez a harmadik legrosszabb eredmény hazánké, csak Bulgária (83%) és Románia (85%) áll előttünk a rangsorban. A lista végén Észtországot, Németországot és Lengyelországot találjuk, az EU-átlag 39 százalék, vagyis ennek a magyar eredmény éppen kétszerese.
A szegénység mérésére különböző mutatókat használnak a szociológusok, egy jó hosszú listából kell megfelelni a követelményeknek. Ezek közé tartozik például, hogy a gyereknek legyen legalább két pár cipője, a háztartásban legyen tévé és internet. Emellett a szabadidős tevékenységre is figyel a mérés, közte van, hogy a gyerek tudjon menni osztálykirándulásokra, illetve a család eleve megengedhessen magának nyaralást, legalább néha. Ha a listából két elem nincs meg, a gyereket, ileltve családját szegénynek számolják. A magyarok mélyszegénységéről itt írtunk bővebben:
A gyerekek jobban érzik a nélkülözést
Az alacsonyabb jövedelműek fogyasztói kosarában olyan mértékben nőttek meg az élelmiszerekre fordított kiadások, hogy rengeteg dologról kellett lemondaniuk az elmúlt hónapokban. A rekordmagas infláció miatt a fizetések vásárlóereje olyan mértékben csökken, amire egy évtizede nem volt példa. Természetesen – ahogy mindig – most is másképp érintette az áremelkedés az alacsony és a magas jövedelműeket.
Borzalmas a helyzet, és minden egyre rosszabb lesz - ezt mondta lapunk kérdésére Takács Imre szociális szakember. Szerinte az olcsó élelmiszerek vásárlása egy dolog, de a gyerekek a drágulás miatt nem kapják meg azokat a tápanyagokat, melyek elengedhetetlenül szükségesek lennének.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szerintem nehéz definiálni, hogy valóban válságban élünk-e jelenleg, hiszen mindenki maga érzi, hogy a saját helyzete válságos-e. Azt azonban nem vitatom, hogy a helyzet nagyon nehéz a magyar családoknak, és bajban vannak. A szegényebb családoknál a bevételek szinte kizárólag az élelmiszerre mennek el, azt a pénzt is a megdrágult élelmiszerekre költik, ami korábban másra is el tudott menni, mert belefért a költségvetésbe. A gyerekeknél ez viszont azt a sajnálatos helyzetet is magával hozta, hogy sokkal rosszabb minőségű élelmiszereket kapnak az asztalra, hiszen erre van pénz, valamint gyakori az is, hogy nem mindig jutnak hozzá a fejlődésükhöz fontos élelmiszerekhez – hús, tejtermékekre kell itt elsősorban gondolni. Ruházkodásra szinte semmi pénz nem megy, ebből nagyon lejjebb adtak a családok: sok a használt, sok esetben már elhasznált ruha is, hiszen ez is jóval olcsóbb, mint újonnan beszerezni
- mondta lapunknak a szakember.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói
- A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább