Több ezer flakon, feltehetően hamis Persil és Ariel mosógélt találtak a NAV pénzügyőrei egy Ukrajnából érkező kamionban a rajkai határátkelőnél.
Szülők rémálma vált valóra a vidéki iskolában: üvegszilánk volt a gyerekek ebédjében, sérülés is történt miatta
Nagyon veszélyes tárgyak voltak az iskolai ebédben Iregszemcsén, egy kisfiú nyelvét meg is vágta egy üvegdarab.
Üvegszilánkor és dörzsidarabot is találtak a gyerekek ebédjében az iregszemcsei általános iskolában - erről az ATV Híradója számolt be. Mint elmondták, több gyerek sajnos rá is "harapott" ezekre, az egyik kisfiú sírva szaladt az anyukájához, miután az üvegdarab megvágta a nyelvét.
A rendőrség és a NÉBIH is vizsgálatot indított az eset miatt, a helyi főzőkonyhát már be is zárták. A konyhai dolgozók azzal védekeztek, hogy nem tudják, hogyan került az üvegdarab és a dörzsi az ételbe. Egy helyi polgármesterjelölt szerint viszont igenis tudtak minderről a konyhán, de még ennek ellenére sem állították le az ételek kiosztását.
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







