Egyre több gond nyomasztja az időseket: folyamatos a küzdelemük a megélhetésért
Leginkább az anyagi, majd az egészségügyi gondok, valamint magány a három legjellemzőbb probléma, amely a székesfehérvári idős embereket aggasztja.
Leginkább az anyagi, majd az egészségügyi gondok, valamint magány a három legjellemzőbb probléma, amely a székesfehérvári idős embereket aggasztja.
Jó, ha tisztában vagyunk a tüneteik közti különbséggel, hiszen a hőguta már orvosi ellátást igényel!
Mindenki vigyázzon magára, és ha az utcán bajba került hajléktalan embert lát, akkor jelezze azt a regionális diszpécserszolgálaton keresztül.
Kánikula idején - kiemelten 11 és 15 óra között - lehetőség szerint mindenki tartózkodjon hűvös helyen, árnyékban, kerülje a fizikai munkát.
Összevonnák az OGYÉI-t és a Nemzeti Népegészségügyi Központot. A tervezet szerint az egyesülés már augusztustól érvényes lenne.
Egyre nagyobb területre szubtrópusi levegő áramlik, és ez a meleg, forró levegő Magyarország területét is el fogja érni.
Az alvászavar egyre több embert érint Magyarországon is. De mik a tünetei és melyik az a pont, amikor már érdemes orvoshoz fordulnunk?
Az Ázsiából importált rizsek tartalmazhatnak kadmiumot is, ami leginkább a műtrágyából kerül a rizsbe.
A hőség különösen veszélyes a kisgyermekekre, az idősekre, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élőkre nézve.
Fokozatosan árasztja el a száraz levegő térségünket, így szombattól már szinte országszerte derült, napos idő várható.
Megszünteti a heti adatszolgáltatást a koronavírus-fertőzöttek számáról a Koronavírus Sajtóközpont. Az oltás persze továbbra is felvehető - tették hozzá.
Csütörtökön jóváhagyta az amerikai Élelmiszer – és Gyógyszerfelügyelet (FDA) a Leqembi nevű Alzheimer-kór elleni gyógyszer alkalmazását.
Biológiai, pszichológiai és szociális okai is lehetnek annak, amikor a rég várt nyaralás első napjain jelentkeznek valamely betegség tünetei.
Vannak olyan genetikai vizsgálatok, szűrések, amelyeket a gyermekvállalás tervezett időpontjától függetlenül érdemes elvégeztetni.
Sokan gondolják, hogy nincs már mit mondani az UV-sugarak veszélyeiről és a fényvédők használatáról, pedig még a legkörültekintőbbek is vétenek hibákat a szakértők szerint.
A SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja a vizsgált városok felénél a mérsékelt, a többi helyszínen az alacsony tartományban van.
Nem csak az önkormányzatoknak, hanem a magánembereknek is fel kell lépniük a szúnyogok ellen.
Azt mindenki tudja, hogy a fogamzóképes kor vége felé gyermeket vállalni jelentősen nagyobb kockázatot jelent, azonban túl fiatalon is kockázatos lehet a terhesség.
Az utóbbi években a Covid-19, az energiaválság és a felgyorsult digitalizáció hatására számos változás történt az egészségügyben, de a legsürgetőbb gond a munkaerőhiány továbbra is.
Nyáron fokozottan ügyelni kell a bőr védelmére, nemcsak a nyaralás alatt, hanem a mindennapok során is, hiszen könnyen megvan a baj.
Nehéz helyzetbe került a májusi, szlovákiai buszbaleset két idős túlélője: az asszony elmesélte, férjével aktív életet éltek, de ma már fájdalmaik miatt ezt nem tudják megtenni.
A WHO Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége július 14-én fogja meghozni a döntést az aszpartám betiltásáról.
Csak Magyarországon a 2000-es évek elején 40, 0 és 18 év közötti gyerek fulladt bele vízbe, azonban ez a szám szerencsére 2021-re 9-re csökkent.
A következő napokban tizenegy vármegyében, 358 településen lesz szúnyoggyérítés.