Országos szinten továbbra is stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben, hat magyar városban azonban emelkedést mértek a szakemberek a 44. héten.
Fontos kutatás jelent meg a Covid-vakcinákról: téged is érint, ha minimum két dózist kaptál
A Covid-19 nyári hulláma ismét végigsöpört a bolygón, Magyarországon is felfutást mutattak/mutatnak a járványadatok. Noha a betegség némileg finomodott az évek alatt, az oltásokkal jóval könnyebben át lehet vészelni az egyes vírusvariánsokat, és a hosszú Covid-fertőzés kockázata is csökkent, továbbra is vannak komoly kockázatok. Egy új tanulmány most arra világít rá, hogy a hosszú Covid-fertőzés kockázata hogyan változott az idők során. Ebben megállapítják, hogy bár a hosszú Covid kialakulásának valószínűsége csökkent a világjárvány kezdete óta, továbbra is jelentős maradt, különösen azoknál, akik nem kaptak védőoltást - közölte a CNN.
Az amerikai Egészségügyi Kutatási és Minőségügyi Ügynökség júniusi elemzése szerint az amerikai felnőttek mintegy 7%-a, vagyis körülbelül 18 millió ember szenvedett már hosszú Covidban. David Cutler, a Harvard közgazdásza 2022-ben úgy becsülte, hogy a hosszú Covid összköltsége az Egyesült Államok számára eléri a 3,7 milliárd dollárt (ez az ország Covid előtti bruttó hazai termékének 17%-a).
A New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint az emberi és pénzügyi áldozatok száma csak növekedni fog. A St. Louis-i Washington Egyetem és a Veteránügyi Minisztérium kutatói több millió orvosi nyilvántartást vizsgáltak át fejlett gépi "big data"-elemzés segítségével.
A kutatás során három időszakot vizsgáltak: mielőtt a védőoltások elérhetővé váltak; amikor a Delta-változat dominált; és miután az Omicron-változatok terjedtek. Az oltási státuszt is figyelembe vették: oltottnak tekintették azt, aki legalább az első oltássorozatot megkapta. A vizsgálatba több mint 441 ezer olyan embert vontak be, akik 2020 márciusa és 2022 januárja között kapták el a Covid-19-et. Az ő feljegyzéseiket összehasonlították több mint 4,7 millió olyan emberével, akik nem kapták el a vírust.
A kutatásból kiderült, hogy az első évben minden tízedik fertőzött mutatott hosszú Coviddal összhangban lévő tüneteket. A védőoltások bevezetésével azonban ez a kockázat jelentősen csökkent: a Delta-hullám idején felére esett vissza. Az Omicron-hullám alatt a beoltottak mindössze 3,5%-ánál alakult ki hosszú Covid, míg az oltatlanoknál ez az arány 7,7% volt.
A hosszú Covid-kockázat csökkenésének közel háromnegyede a vakcináknak tulajdonítható. Bár még mindig nem teljesen tisztázottak a hosszú Covid-tünetek okai, van bizonyíték arra, hogy aktív vírus rejtőzik a betgésgen átesettek szervezetében jóval a kezdeti fertőzés és a betegség lefutása után
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta a kutatásban résztvevő egyik orvos, Dr. Ziyad Al-Aly.
A kutatás legfontosabb tanulsága kapcsán Dr. Hector Bonilla is arra hívta fel a figyelmet, hogy az oltás fontossága kiemelkedően fontos. Kiemelte, "amikor először váltak elérhetővé a vakcinák, nagymértékben csökkent azok száma, akik elhúzódó tünetekkel fordultak orvoshoz."
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







