A vásárlás során az élelmiszert árusító ellenőrzi az utalvány érvényességét, eredetiségét, sérülésmentességét, és csak a megfelelő utalványt fogadhatja el.
Egy idős férfi lett rosszul a kasszánál, a tatabányai boltban küzdöttek az életéért - írja a Kemma.hu. A mentők a helyszínről sikeres újraélesztést követően szállították kórházba az idős férfit.
Rosszul lett egy idős férfi a Szent Borbála úti Lidl-ben Tatabányán július 18-án 7 óra körül, újra kellett éleszteni. A szemtanúk elmondása szerint a bácsi a pénztárnál lett rosszul, és a boltból ki is küldték a vásárlókat - írja a lap. A rosszullétek a hosszú ideig tartó kánikula miatt gyakoribbak lehetnek, súlyos esetben halálhoz is vezethetnek - ahogy az a héten szerdán történt a kiskunhalasi postással, akit intenzív osztályra vittek, miután ájultan felfedezték, de már nem tudták megmenteni az életét. Figyeljünk magunkra és figyeljünk jobban egymásra is, hogy elkerülhessük az ilyen tragédiákat!
Korábban az NNGYK azt írta a hőségriadó kapcsán, hogy a folyamatos melegben fokozódik szervezetünk terhelése. A szervezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és gyógyszerszedés is befolyásolja. Ezért fontos, hogy a lehető legelővigyázatosabbak legyünk a meleg napokon.
A tisztifőorvos tanácsai
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek. Lehetőleg kerüljük a kávét, az alkoholos italokat, a cukros, illetve szénsavas üdítőket. A szabadban érdemes széles karimájú kalapot és napszemüveget viselni; hordjunk világos színű, bő szabású pamut öltözetet; használjunk bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet; és a csecsemőket, kisgyermekeket csak árnyékban levegőztessük, ne sétáltassuk őket a hőségben.
Aki gyógyszert szed, figyeljen oda a készítmények megfelelő tárolására.
A hűtést nem igénylő gyógyszereket is 25°C alatt vagy a hűtőben tárolják, semmiképp ne hagyják azokat napsütötte helyen a minőségük és hatásosságuk megőrzése érdekében. Minden esetben körültekintően olvassák el a betegtájékoztatót, amely erre vonatkozóan is tartalmaz előírásokat.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fokozottan figyeljünk egymásra.
Az autóval közlekedőket különös óvatosságra intik, rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Akik a szabadságukat vízparton töltik, kerüljék a déli órákban a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, illetve felhevült testtel semmiképpen ne ugorjanak a vízbe. Várandós nők csak mértékkel tartózkodjanak a napon, ha testhőmérsékletük túlzottan felmelegszik, az káros lehet a baba egészségére.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ajánlatos naponta több órát légkondicionált, hűtött helyiségben tartózkodni. Ha van légkondicionáló berendezésünk, időnként kapcsoljuk be, de a hőfokot ne állítsuk 27 foknál hűvösebbre. A készüléket szakaszosan használjuk az ízületek védelme érdekében. Az ablakot csak éjszaka és hajnalban nyissuk ki, nappal sötétítsünk be. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető azon légkondicionált helyek listája, amelyet bárki igénybe vehet.
A ventilátort szintén szakaszosan kell üzemeltetni. Fontos tudni, hogy a lapátok csak a belső meleg levegőt forgatják, amely kiszárít bennünket, ezért még több folyadékot kell fogyasztani.
Néhány percre se hagyják a gyermekeket, házi kedvenceket a parkoló autóban! Ha bárki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








