25 °C Budapest
Green cross on the exterior wall of a pharmacy building in an urban area near a tree

Fontos változás a magyar patikákban: máris érezteti hatását a májusi rendelet

2024. július 9. 10:02

Két hónappal azután, hogy könnyítettek a fiókpatikák működésének szabályain, azt láthatjuk, hogy több megyében is emelkedett az ilyen típusú patikák száma. Az évek óta tartó patikamegszűnési trend - mely jellemzően főként a kistelepüléseken működő fiókgyógyszertárakat érintette - akár meg is fordulhat ennek az intézkedésnek a hatására. A Pénzcentrum most a friss számokat elemezte. Mutatjuk, hol nőtt a patikák száma Magyarországon május óta.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint 2023-ra csökkent a közforgalmú gyógyszertárak száma. Amíg a pandémia éveiben a patikák száma még növekedni is tudott - bár a kisebb, jellemzően vidéki fiókpatikák és kézigyógyszertárak száma ezekben az években is csökkent -, a 2023-as évben visszaesést láthatunk. A magyar gyógyszertáraknak számos kihívással kellett szembenézniük az elmúlt években, mint az infláció, az energiaválság, a működést nehezítő jogszabályok vagy éppen a munkaerőhiány. Pozitív, hogy a dolgozó gyógyszerészek, asszisztensek száma a statisztikák szerint növekszik, illetve egy májustól hatályos jogszabályi könnyítés megállíthatja a fiókgyógyszertárak számának csökkenését.

A KSH adatai alapján tavaly összesen 2260 közforgalmú gyógyszertár működött az országban, továbbá 613 fiókpatika és 142 kézi gyógyszertár látott el lakossági forgalmat. Intézeti - jellemzően kórházakban működő - gyógyszertárból 95-öt számláltak - 83 bonyolított lakossági forgalmat. Mindent egybevetve tehát 2343 helyen juthatott a lakosság patikai ellátáshoz az országban. A patikák számának csökkenő tendenciája folytatódott.

Ne felejtsük el azonban, hogy nemcsak a gyógyszertárak száma csökkent azonban az elmúlt években, hanem a lakosok száma is. Csökkenő lakosságszám mellett pedig elvileg nem feltétlenül van szükség annyi patikára sem. Ezért érdemes megvizsgálni az egy gyógyszertárra jutó lakosok számát is. 2023-ban 4244 lakos jutott egy patikára - volt már ennél a korábbi években jobb és rosszabb arány is.

Egyértelműen pozitív változást egyedül a dolgozók számában fedezhetünk fel. A gyógyszerészek száma stabilan, az asszisztenseké kisebb kilengésekkel növekszik. A teljes patikai dolgozói létszám növekvő trendje feltételezhetően idén is folytatódik majd. Ugyanakkor egy jogszabályi változás megbolygathatja a gyógyszerellátási rendszert.

Küszöbön az átalakulás?

Május 6-án lépett életbe az a rendelet, miszerint a fiókgyógyszertárakban nem szükséges gyógyszerész fizikai jelenléte, a munkát távfelügyeletben is folytathatja, helyette szakasszisztens vezetheti a patikát. Ennek feltétele, hogy a gyógyszerész 15 percen belül elérhető legyen, és távközlési eszközökkel a gyógyszertári feladatokba távkapcsolat útján bevonható, mind a gyógyszertár alkalmazottja, mind a beteg részére felvilágosítást, irányítást, tájékoztatást ad.

A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége korábbi közleményében azt írta, a változások rövid és középtávon megállíthatják a fiókgyógyszertárak számának csökkenését, és hosszú távon hozzájárulhatnak új fiókpatikák nyitásához, és így az gyógyszerek elérhetőségének javulásához. Az elmúlt 10 évben közel 250 patika szűnt meg, és ez a csökkenő tendencia évről évre újra jelentkezik. Ennek következtében jelentősen nőtt azon kistelepülések száma, ahol nem érhető el közvetlenül gyógyszertár. Ezeken a településeken nagyjából 700 ezer lakos él, jellemzően az idősebbek, akik számára megterhelő, ha egy másik településre kell menni a szükséges gyógyszerek beszerzéséért. A májustól érvényben lévő rendelet az ő életminőségüket is érdemben javíthatja - írták akkor.

A friss számok alapján már látható, hogy valóban megfordulhat a fiókpatikák számának csökkenése. Ehhez természetesen nemcsak a friss változás, hanem a válsághatások enyhülése is hozzájárulhatott. Az energiaárak - melyeknek a patikák kitettsége magasabb az átlagnál - a 2022-es évek második feléhez és 2023-hoz képest konszolidálódtak idénre. Az inflációs horror is lecsendesült, bár rengeteg kutatás azt mutatja a mai napig, hogy rengetegen kénytelenek az egészségükön, egészségügyi kiadásaikon spórolni. A patikai forgalmi adatok szerint is kevesebb vényt váltottak be, de többet költöttek a betegek a patikában - az infláció gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök esetében 7,8 százalékos volt.

2024-ben már a koronavírus világjárvány utóhatásai sem jelentenek nagy kihívást, így azt mondhatjuk, hogy a patikák számára minden bizonnyal egy nyugodtabb év a mostani. Ráadásul a jogszabályok átalakításával még az évtizedes tendencia alapján csökkenő fiókgyógyszertárak száma is növekedésnek indulhat.

Így állunk most

A patikák számának kapcsán nemcsak a KSH adatai adnak iránymutatást, hanem maga a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK, korábban NNK és külön OGYÉI) adatbázisa is arról, aktuálisan hol és milyen számú patika található az országban. Ahogy minden évben, a Pénzcentrum idén év elején is lehívta az adatokat és elemeztük a gyógyszertárak számának változását. Már előrevetítettük: a friss számok alapján már látszik a változás.

Az NNGYK aktuális adatai szerint 2024 júliusában 2259 közforgalmú gyógyszertár működik az országban, miközben idén év elején még 2266, a tavalyi év elején pedig 2280 ilyen patika volt az országban, tehát továbbra is minimális csökkenés érhető tetten. Ahogy azt már a korábbi években megfigyelhettük: évről évre bezár 1-1 patika: lassan, de folyamatosan csökken a számuk az országban.

Ezzel szemben azt láthatjuk, hogy fiókgyógyszertárból jelenleg 631, kézigyógyszertárból 138 található az országban július elején, miközben januárban előbbiekből 612, utóbbiakból 14 darabot számláltunk. Nem lehet véletlen a fiókpatikák számának növekedése, hiszen 2024 januárjában csökkenő trendet figyelhettünk meg, akárcsak a közforgalmú gyógyszertárak esetében. Intézeti gyógyszertárak lakossági ellátó egységeiből (pl. kórházi patika) továbbra is 83 van az országban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A patikák számának változása nem önmagában annyit jelent, hogy nyitott néhány új fiókgyógyszertár, megszűnt néhány közforgalmú gyógyszertár és ugyanannyi hely maradt a kórházakban. Valójában átrendeződés is történik: mindegyik patikatípusból szűnik meg és nyílik új, ezek mérlegét tükrözik a fenti számok. A Pénzcentrum megvizsgálta közigazgatási területenként is, hogy áll a helyzet. Ebből kitűnik, hogy hol jellemző inkább a patikák számának csökkenése:

Látható, hogy a közforgalmú gyógyszertárak számában Szabolcs-Szatmár-Beregben 3, Somogyban 2, Jász-Nagykun-Szolnokban és Zalában 1 csökkenés mutatkozik, mindenhol máshol stagnálás látszik. Eközben a fiókgyógyszertárak száma 1-gyel csökkent Tolnában és Veszprémben, viszont 7-tel nőtt Somogyban, 4-gyel Szabolcs-Szatmár-Beregben, 2-vel Nógrádban, és 1-gyel Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala és Csongrád-Csanád vármegyékben.

A kézigyógyszertárak száma is stagnált a legtöbb helyen, 3-mal csökkent Veszprém, 2-vel Vas, 1-gyel Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala és Fejér vármegyékben. Az intézeti gyógyszertárak lakossági ellátó egysége száma Fejérben 1-gyel nőtt, Szabolcs-Szatmár-Beregben 1-gyel csökkent, így összességében nem változott. Viszont hangsúlyozzuk, hogy ezek a számok nem feltétlenül jelenti azt, hogy 1 kórházi patika Szabolcsban bezárt, Fejérben 1 nyitott. Lehettek nyitások és zárások nagyobb számban is, amelyek végül kiegyenlítették egymást.

Mindent egybevéve az tűnik ki ezekből a számokból, hogy a fiókpatikák száma emelkedő tendenciát mutat, ez pedig a májusi módosítás hatása is lehet.

Messzemenő következtetések azonban még nem érdemes levonni ezekből az adatokból. Mindenesetre már az is biztató, hogy nem csak csökkenést láthatunk a számokban.

Mi a különbség patika és patika között?

A hivatalos meghatározás szerint a közforgalmú gyógyszertár olyan egészségügyi intézmény, ahol a forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszerkészítmények kiadásán kívül magisztrális gyógyszerkészítő tevékenységet is folytatnak. A fiókgyógyszertár egy közforgalmú gyógyszertár telephelyeként működik, ezért gyógyszerforgalmazási köre korlátozott. Fiókgyógyszertár azon a településen működhet, ahol közforgalmú gyógyszertár nem működik. (Jellemzően kisebb községekben.)

A kézigyógyszertár pedig olyan településeken működhet, ahol sem közforgalmú, sem fiókgyógyszertár nem működik. A kézigyógyszertár a háziorvos és a házi gyermekorvos rendelési idejében működhet, készlete az orvos által rendelt bizonyos gyógyszerekre és tápszerekre terjed ki, amelyet az orvos – a működési engedélyében megjelölt – közforgalmú gyógyszertárból szerezhet be. Kézigyógyszertárból gyógyszer – sürgős szükség esetét kivéve – csak az orvos által kezelt beteg részére szolgáltatható ki.

Lakossági forgalmat bonyolíthatnak ezeken túl még intézeti gyógyszertárak is, melyek a kórházak részeként működnek és a kórház egyes osztályain kezelt, ápolt betegek gyógyszerellátását biztosítják. Az előírt feltételekkel rendelkező intézeti gyógyszertárak szakfeladatként, közvetlenül a lakosság számára is kiszolgáltatnak gyógyszert és egyéb termékeket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Tini unokájával közösen ad ki könyvet a 77 éves, Pulitzer-emlékdíjas fotóművész (x)

Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.

Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 24. szerda
Kinga, Kincsõ
30. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem