Május 6-án lépett életbe az a rendelet, miszerint a fiókgyógyszertárakban nem szükséges gyógyszerész fizikai jelenléte, a munkát távfelügyeletben is folytathatja.
Szinte azonos összetevőkkel és hasonló hangzású névvel jelent meg egy R7 nevű tüdővitamin az eredeti Air7 nevű magyar találmány több mint egy évvel ezelőtti piaci bevezetése után. Az Air7 jogi lépéseket tesz a másolók miatt, ugyanis a konkurens nem csak jogvédelem alatt álló márkát használ, hanem ráadásul a rendelkezésre álló információk alapján még csak megfelelő egészségügyi vizsgálatokat sem végeztek a készítménnyel.
A tüdő vitaminja, azaz az Air7 2020. szeptember elején került a hazai gyógyszergyárak polcaira, miután minden hatósági igazolást megszerzett a piacra kerüléshez. A Magyarországon fejlesztett és gyártott étrend-kiegészítő után akkora az érdeklődés, hogy komoly bővítéseket kellett eszközölni a gyártásnál. A termék nemzetközileg is sikeres: néhány hónap leforgása alatt már öt külföldi ország gyógyszertáraiban árulják.
A vásárlóink hívták fel a figyelmet a termék másolásra. Megdöbbenve vettük észre, hogy egy Magyarországon működő és egy magyar terméket próbált valaki áthangzással megtéveszteni a fogyasztókat
- mondta a termék feltalálója, aki szerint a másolat termék összetevői is kifogásolhatóak, mivel egy vizelethajtót és egy görcsoldót tettek bele, aminek semmi jótékony hatása nincs a tüdőre, valamint egészségügyi vizsgálatokat sem végeztek a készítménnyel kapcsolatban. Köptetőt is tartalmaz, ami kifejezetten veszélyes lehet egy tüdőbetegségben szenvedő embernek. A Gazdasági versenyhivatal és OGYÉI illetve a patikák felé a szükséges lépéseket megtették.
Arra kérjük a vásárlókat, hogy ne hagyják megtéveszteni magukat! Mellőzzék a termék használatát, mivel annak nem megalapozott az összetétele
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- hívták fel a figyelmet.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Hiába a belépődíj, bevezetése óta is közel 100 ezer turista kereste már fel Velencét
- Az idővel versenyt futva készül Karsai Dániel színdarabja
- Emlékszik még az AstraZeneca vakcinára? Elfelejtheti!
- Dobrev Klára és Karácsony Gergely is elmondta véleményét a Tisza párttal való együttműködésről
- Távozik a csapatkapitány a Ferencváros hokicsapatától
- Radikálisabb vélemények is megjelentek a tiltakozó palesztinpárti tüntetők körében