Tetézi a bajt az árstop kiterjesztése: tojás- és krumplihiányt hozhat az új korlátozás?
A hazai készletek nagyjából idénre elegendőek, ezt követően májusig importra szorulhat az ország. Kérdés, hatósági árak mellett ki fog importálni.
A hazai készletek nagyjából idénre elegendőek, ezt követően májusig importra szorulhat az ország. Kérdés, hatósági árak mellett ki fog importálni.
10 darab tojás átlagosan 723, 1 kiló kései burgonya pedig 352 forintba került idén szeptemberben.
Egyelőre kérdés, mely termékek lehetnek érintettek egy esetleges árstopkiterjesztésnél, az viszont biztos, hogy bőven lehet válogatni a csúcsdrága termékek közül.
Ha a jelenlegi tendencia még egy kicsit folytatódik, a tojás lehet a legjobban dráguló élelmiszer.
Az élelmiszer-inflációja a hivatalos adatok szerint 35,2 százalék volt szeptemberben, ám a magyarok kedvenc étele közel 45 százalékot drágult.
Már száz forint feletti tojásárral is találkozhatunk a magyarországi boltok polcain - és itt már darabonkénti árat kell érteni.
A híresen drága Svájcban egyes termékekhez, például a tojáshoz olcsóbban lehet hozzájutni, mint a hazai diszkontokban.
A szövetség adatai szerint nagyüzemi termelésből augusztus végéig 780 millió darab tojás származott, a tavaly azonos időszakinál 7 százalékkal kevesebb.
A tojás ára például egyetlen hét alatt 9,3-14,5 százalékkal emelkedett, saját márkás kiszerelésben 77-85 forintért is lehet még mélyalmos tojást kapni.
Szeptembertől a tojástermelők nettó 10 Ft/db-os termelői áremelésre kényszerülnek a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége közleménye szerint.
Drágul a tojás, de az emelkedés uniós átlag alatt van.
Az agrárközgazdász szerint tovább emelkedhetnek az árak az év során, 80 forintig meg sem áll a tojás ára.
A tendenciákról a Tojásszövetség nem akart nyilatkozni, de egy termelő arról beszélt, hogy az ünnepig minden bizonnyal drágulni fog még a tojás.
Idén komoly drágulás következik be a sonka esetében is. A szakértő szerint 20-30 százalékkal nőhetnek az árak.
Az állattartók a forgalmazókhoz és a kereskedőkhöz fordulnak segítségért.
Gyakorlatilag húsvét óta, nem emelkedik az ár, amit erőteljesen befolyásolt a leginkább lengyel import is.
Már 25 százalékkal többet kérnének értük a termelők a kereskedőktől.
A HelloVidék most annak járt utána, mennyi tojást fogyasztanak a magyarok és milyen áron vásárolhatjuk meg őket. Illetve az is kiderítettük, miért nem eszünk pulyka vagy épp kacsatojást.
Mi a buggyantott tojás jelentése? Buggyantott tojás recept, buggyantott tojás mikróban: így történik a buggyantott tojás készítése, mutatjuk, hogyan csinálják a buggyantott tojás.
Húsvétig már nem változik a tojás ára.