Óriási reform kezdődik ezekben a magyar régiókban: itt az új uniós irány
Több ezer nemzetközi, nemzeti, helyi és regionális vezetőt fogadtak Marseille-ben a Régiók és Városok 9. Európai Csúcstalálkozóján.
Több ezer nemzetközi, nemzeti, helyi és regionális vezetőt fogadtak Marseille-ben a Régiók és Városok 9. Európai Csúcstalálkozóján.
Hazánkban körülbelül 300 ezer egyszülős család él, ahol legalább félmillió gyerek nő fel. Kifejezetten az Ő problémáikra koncentrálva egyetlen szervezet működik az országban.
A nagyvállalkozások mellett a kisebb cégek is aktívak a fejlesztési kedvezmények igénybevételekor, hiszen a kkv-k esetében a minimális beruházási értékhatár már huzamosabb ideje folyamatosan csökken.
A gyógyszergazdaságossági törvény módosítását kérik a kormánytól a gyógyászati segédeszköz forgalmazók.
A lejátszások után jogdíj keletkezik, ami a helyi jogkezelő szervezeten keresztül eljut az ukrán dalok szerzőihez.
A program indulása óta idén januárig több mint 27 ezer család igényelte a kedvezményt, közel 149 milliárd forint értékben!
Ukrajna után lehet a szomszédos országoknak is járhat a dollármillós gyorssegély.
Mától nyújtható be pályázat elektromos teherszállító biciklik beszerzésére
Így újíthatod fel ingyenmilliókból a házad 2022-ben, tömegek kérik a 3 milliós támogatást
Idén december 31-ig még lehetősége van a magyar családoknak az otthonfelújítási támogatás igénybe vételére. Most annak jártunk utána, hogy 2022-ben mire lehet elég ez az összeg, és pontosan mire is igényelhető.
Ismét magyar családok tömegét vonzzák a kedvezményes hitelek. Sietniük kell, mert küszöbön a határidő.
Az összes háztartás 8%-a biztosan, 13%-a valószínűleg élne a program nyújtotta lehetőségekkel. Nem árt sietnük, mert csak év végéig lehet igényelni.
A termelők a támogatási kérelmüket 2022. március 7-11. között - nyújthatják be a Magyar Államkincstárhoz.
Rengeteg embert ért hidegzuhanyként tegnap, hogy megszűnik itthon a Sberbank. Azonban nem csak a lakossági ügyfelek vannak most nehéz helyzetben, hanem 14 önkormányzat is.
Intézkedéseket hozott a kormány a kisbenzinkutak megsegítésére. A költségcsökkentés mellett kedvezményes hiteleket, támogatást is kapnak a kisvállalkozók.
Tagdíjbefizetést ösztönző kampányt indított idén februárban az egyik hazai magánnyugdíjpénztár.
A falusi csokot 2019 nyarán vezették be azzal a céllal, hogy lassítsák, megállítsák, vagy akár vissza is fordítsák a falvak elnéptelenedését - egyes helyeken ez sikerült is.
Az elszálló költségek miatt, vagy mivel lehetetlen szakembert találni, kútba eshetnek a felújítási tervek.
Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást.
Hatalmas érdeklődés övezi a csokot és a falusi csokot, a 2015-ös indulása óta tavaly volt a legnagyobb érdeklődés az állami támogatás iránt.