Meghosszabbítják a határidőt: tömegek igényelhetik még a 219 ezer forintos támogatást
Most úgy látszik, hogy a veszélyhelyzet 2022. január 1-ig biztosan velünk marad, ez pedig rengeteg dolgot jelent...
Most úgy látszik, hogy a veszélyhelyzet 2022. január 1-ig biztosan velünk marad, ez pedig rengeteg dolgot jelent...
Szeptember 29-én lépnek életbe a változtatások. A CSOK szabályozása is változni fog.
Számos olyan tényező van azonban, amiben szükséges, sőt, gyakorlatilag elengedhetetlen a fejlődés a magyar vállalatoknál.
Hat és fél éve tart az áremelkedés a hazai ingatlanpiacon, melyet mára rekord szintre emelkedő hitelezés és kiugróan magas, családok számára elérhető állami támogatások kísérnek.
A támogatást azok kaphatják, akiknek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 250 százalékát, azaz 71250 Ft-ot.
A lakosságnak kecsegtető a fűtéskorszerűsítési támogatás, a szakma azonban bírálja a tervet.
A legfrissebb információk szerint október 4-én érhet véget a veszélyhelyzet, aminek egy sor fontos következménye lenne.
Nagy esély van arra, hogy a veszélyhelyzet szeptember végéig tart majd, ha időközben nem hosszabbítják meg azt.
Egészen pontosan 2008 óta nem emelkedett a családi pótlék összege egy forintot sem.
Bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető.
Az államilag támogatott konstrukciókkal megvásárolt ingatlanok árában jellemzően nagy a szórás.
A sajátos nevelési igényű tanulók száma pedig tovább emelkedett, létszámuk közel 57 ezer fő, ami az általános iskolások 7,8%-át jelenti.
A Komárom-Esztergom megyei Kisbéren pénteken letették a 25 méteres tanuszoda alapkövét. A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében valósul meg a projekt 1,4 milliárd forintos állami támogatásból.
Vannak olyan családok azonban, akiknek lakóhelye közelében nincsen állami bölcsőde, vagy túl kevés a férőhely, így ha a szülők vissza akarnak térni a munkába, magánintézménybe kell adniuk gyermeküket. A magánbölcsőde viszont nem olcsó mulatság.
Sok kisgyermek kezdi meg ősszel bölcsődét, nyár végére általában betelnek a férőhelyek.
Mutatjuk, hogyan kerülheted el a csapdákat a lakásvásárlás útvesztőjében.
A kormányzat múlt héten arról kommunikált, folytatódnak a tárgyalások. Az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár arról beszélt: a norvégokon múlik, mikor lesz megegyezés.
Hetvenezer igénylésnél tart az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása.
A következő egy évben a lakóingatlanok 17 százaléka (azaz mintegy 700 ezer lakás) esetében kerülhet sor kisebb-nagyobb renoválásra.
Közeleg a tanévkezdés, és a szükséges eszközök beszerzését nem lehet megúszni. Jó hír azonban, hogy az önkormányzatok idén is segítik a rászoruló tanulók családját.