14 °C Budapest
The hungarian currency (Forint) in a human hand. Hungary belongs to the European Union but hasnt adopted the euro as currency.

Rezsiemelés: kevés magyar tud ezekről a támogatásokról, nekik járhat segítség a számlákhoz

2022. július 18. 16:07

Az, hogy a magyarok egy jelentős hányada augusztustól többet fog fizetni a gázért és a villanyért, mostanra nagyjából eldőlt, az azonban még nem derült ki, pontosan mennyivel többet, ahogy az sem, miből telik majd erre a kevés bevétellel, ráadásul rosszul szigetelt ingatlanokban élőknek. Kevesen tudják, de az önkormányzattól is kérhetnek segítséget, a kispénzből élők.

Múlt héten energia-veszélyhelyzetet hirdettek Magyarországon, melyre azért volt szükség, mivel egy év alatt a világpiacon az áram ára ötszörösére, a gázé pedig hatszorosára emelkedett. Ilyen körülmények között a 2013-ban bevezetett rezsicsökkentés tovább nem fenntartható: lépnie kellett a kormánynak. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a július 13-i kormányinfón 7 pontos intézkedéscsomagot jelentett be. Az intézkedéscsomag többek között a gázkitermelés és a szénbányászat fokozását, az erőművek ügyének rendbetételét tartalmazza, ám az utolsó pontja közvetlenül is érinti a magyar lakosságot, hiszen mostantól aki az átlagnál több energiát fogyaszt, az a többlethez már piaci áron jut hozzá.

Azóta már számos számítási mód, és táblázat látott napvilágot, mely alapján mindenki igyekszik kiszámolni, mennyivel fog többet fizetni augusztustól, ám az igazság az, hogy a rendelet megjelenéséig pontos számokat senki sem fog tudni mondani előre, csak találgathatunk. Mindenesetre már több önkormányzat is jelezte, hogy segít majd a rászoruló családoknak kifizetni a megemelkedett költségeket.

A városokban, településeken élő szociális helyzetét, problémáit, mindig az adott önkormányzat ismeri a legjobban, de sok helyen mostanra elfogytak a tartalékok. Ennek ellenére sok helyen van megoldás.

Terézváros önkormányzata például energiatanácsadó irodát nyit, emellett fűtéstámogatást nyújtanak a leginkább rászorulóknak. A támogatásra jogosultak körét épp a közelmúltban bővítették (egy főre eső havi jövedelem 135 ezer, egyedül élő esetén 165 ezer), de az utóbbi idők súlyos inflációja, a rezsi várható emelkedése miatt meg fogják vizsgálni a támogatás jelenlegi összegének emelésének lehetőségét is. De támogatják a társasházak, lakások energetikai korszerűsítését is.

A 13. kerület önkormányzatának tájékoztatása szerint Közüzemi díj támogatás állapítható meg annak a személynek, akinek a háztartásában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250%-át ( 71,250.-Ft), egyedül élő esetében a 300%-át ( 85,500.-Ft).

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Online energia- és adótanácsadással segíti majd Zugló Önkormányzata a nehéz helyzetbe jutott polgárokat, ezen felül a fűtéstámogatási rendszer kibővítésének lehetőségét is vizsgálja. Az itt élők megsegítése érdekében Zugló Önkormányzata három területen vizsgálja a segítségnyújtás lehetőségét:

  • felülvizsgálják a már működő önkormányzati fűtéstámogatási rendszerünket, és keressük a lehetőségét a támogatási rendszer kiterjesztésének;
  • online energiatanácsadást indítanak, ahol az önkormányzat szakértői segítenek a zuglóiaknak a rezsiköltségek megtakarításában;

Rákospalotán A rezsicsökkentés módosítása miatt nehéz anyagi helyzetbe került XV. kerületi lakosok, családok, az alábbi települési támogatásokat igényelhetik:

  • Palota lakhatási támogatás,
  • Palota ápolási támogatás,
  • Palota gyógyszertámogatás,
  • Palota adósságcsökkentési támogatás,
  • Palota szociális kamatmentes kölcsön,
  • Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás,
  • Palota rendkívüli települési támogatás,
  • Palota biztonsági berendezés támogatás.
  •  

Ezen kívül még számos vidéki önkormányzat, például Csobánka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.20.) számú az egyes pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelete tartalmaz egy olyan támogatási formát, amely a lakhatáshoz (közüzemi díj (víz, villany)) kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújt támogatást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm