Pereg a dunántúli ingatlanpiac: a horror árak ellenére is tömegek költöznek ezekre a településekre
A nyugat-dunántúl kedvelt fürdő- és üdülőhelyeinek ingatlanpiaca volt a régióban a legerősebb, amelyek az országos átlagból is kiemelkedtek.
A nyugat-dunántúl kedvelt fürdő- és üdülőhelyeinek ingatlanpiaca volt a régióban a legerősebb, amelyek az országos átlagból is kiemelkedtek.
A megye az ország területének 1/12-e. A Duna–Tisza közén helyezkedik el, délen Horvátországgal és Szerbiával közös határszakasza van. Ez az ország legnagyobb területű, észak-déli irányban elnyúló megyéje, ebből adódik, hogy északi térségei a főváros közelségét élvezik, déli területei viszont kiesnek a vérkeringésből.
Egy ingatlanportál a nemzetközi szakmai trendekhez igazodva hatodik alkalommal készítette el saját élhetőségi rangsorát.
Az elmúlt hónapokban a hazai munkaerőpiaci szakemberek segítségével a HelloVidék is sorra vette, melyik hazai régióban milyen jelentősebb munkaerőpiaci folyamatok zajlottak. Mostani kitekintésünkben a legérdekesebb tényeket és adatokat vették sorra.
Mi folyik ebben a régióban? Itt a legalacsonyabb a nettó átlagkereset.
A járványhelyzet nagy változásokat hozott magával: hatással volt a legtöbb ágazatra, így nem volt kivétel az ingatlanpiac sem.
A HelloVidék legfrissebb körképének helyszíne az ország észak-keleti régiója, a nehézipar egykori fellegvára.
Drasztikusak a különbségek régiónként és országonként, hazánk pedig nagyon nem áll jól.
A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett azzal, hogy 2020 őszén megtörtént a 11 turisztikai térség kijelölése.
Ez az egyik legrosszabbul teljesítő térség Magyarországon, nagy az elvándorlás is.
Szembetűnően alacsony (65% alatti) a foglalkoztatottság délnyugaton, illetve a keleti és nyugati határ mellett fekvő települések egy részén.
Igen magas az autóipari cégek szerepe a gazdasági életben, ugyanakkor a globális problémák ezekhez a cégekhez is begyűrűztek.
A valaha szerzett második legrosszabb pontszámunkat állította be hazánk az éves felmérésen. Mögöttünk olyan országok végeztek, mint India, Chile vagy Brazília.
A Dél-Dunántúlra, Baranya megyére érkező, tervezett fejlesztési források volumenét háromszorosára szükséges növelni.
Van élet, van nyár a Balatonon kívül is. Ne feledkezzünk meg arról, hogy számos izgalmas turisztikai térség van még Magyarországon!
A szolgáltatás ára a megrendelt csomagok összsúlya szerint alakul, mely 15 kg-os rendelésig 1 490 forintba, 200 kg-os kiszállítás felett pedig 9 990 forintba kerül.
Az Eurostat 2019-es adatai szerint a vidék Magyarországára továbbra is a lassú felzárkózás a jellemző. Három régió fejlődött a legnagyobb a mértékben az elmúlt tíz évben, Budapest pedig számos nyugat-európai nagyvárost megelőz.
De valakinek alig jut valami...
Az egyes régiók autópályáinak hossza jól mutatja a terület infrastrukturális fejlettségét.
A HelloVidék most egy kérdőív segítségével keresi a választ arra, hogy az ország egyes régióiban hogyan működik az új típusú oktatás. Segítsd a munkánkat, töltsd ki Te is a kérdőívet. Köszönjük!