The biggest thermal lake.

Pereg a dunántúli ingatlanpiac: a horror árak ellenére is tömegek költöznek ezekre a településekre

2022. március 23. 18:33

A népszerű gyógy- és élményfürdők vonzáskörzetében pörgött leginkább a nyugat-dunántúli ingatlanpiac, a Hévíz- Zalakaros- Kehidakustány trió a népességre vetített tranzakciószámok arányát tekintve országos szinten is kiemelkedően teljesített. A térségben a legtöbb adásvételt Győrben kötötték és Sopronnal együtt itt lehetett legdrágábban ingatlanhoz jutni. Az országrész vándorlási többlete figyelemre méltó.

Az Otthon Centrum becslése szerint tavaly országosan 154 ezer ingatlanpiaci tranzakció köttetett, melyből a nyugat-dunántúli régió nagyjából 10 százalékkal vette ki a részét, ami a hat országos régió közül a legalacsonyabb érték. Ez azonban nem meglepő, hiszen ez a terület népességszámát tekintve a Dél Dunántúl után az ország második legkisebb lélekszámú régiója. A Nyugat-Dunántúl három megyét, Győr Moson Sopront, Vast és Zalát öleli fel, a legtöbb adásvétel természetesen a térség legnagyobb városaiban történt.

A tavalyi becsült adatok alapján Győrben köttetett a legtöbb tranzakció, kicsivel több, mint 2000 esetben, amelyet Szombathely (1500), Sopron (1000), valamint Nagykanizsa és Zalaegerszeg követett (750). Ezen kívül még Mosonmagyaróvár emelkedett ki több, mint 500 adásvétellel.

Népességarányosan 13-20 ezrelék között alakult az említett városok tranzakciószáma, ami megfelel az országos átlagnak, egyedül Mosonmagyaróvár maradt le valamivel 13,4 ezrelékes értékével. A régió településszerkezete elaprózott, sok kis település alkotja, ezért népességarányosan csak az ezer főnél nagyobb településeket vizsgálta az ingatlanközvetítő hálózat.

Ebben a szegmensben a kedvelt fürdő- és üdülőhelyek voltak a legerősebbek, amelyek az országos átlagból is kiemelkedtek – árnyalta a nyugat-dunántúli adatokat Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető. A forgalom Kehidakustányban volt a legerősebb 63 ezrelékkel, de Zalakaroson és Hévízen is kiemelkedő értéknek mondható a 40 ezrelék körüli adásvétel, míg Keszthely népességarányosan 20 ezreléket ért el 2021-ben az ingatlanközvetítő becslése alapján.

Vándorlás tekintetében kiemelkedő a régió. Pest megye után évről évre ide költöznek a legtöbben, ami meglátszik a vándorlási adatokon is. A régióban – a legutóbbi, 2020-as adatok szerint – egyetlen járás értéke sem süllyedt -5 ezrelék alá. A legnagyobb vándorlási többlet a győri agglomerációban, a Téti járásban alakult ki, majdnem 13 ezrelékkel, míg a Pannonhalmi járás 8 ezrelékes vándorlási pozitívummal büszkélkedhet 2020-ban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szintén erős volt Keszthely és környéke a maga 9,2 ezrelékével, sorolta a további adatokat a szakember. Árak tekintetében Győr és Sopron osztozik az első két helyen: ez nem meglepő, hiszen a két város országos viszonylatban is rendre a top öt legdrágább megyei jogú város között végez. Téglalakások esetében Győr a drágább majdnem 500 ezer forinttal, míg a panelek és a használt házak esetében Sopron a favorit négyzetméterenként 468 és 372 ezer forinttal. A két városban nagyjából hasonló árakkal találkozhatnak a vevők.

Szombathely és Zalaegerszeg rendszerint 100 ezer forinttal olcsóbb ennél, míg Nagykanizsán a négyzetméterárak akár 40-50 százalékkal is kedvezőbbek. A városban jellemzően 250 ezer forint körül alakult mindhárom használt lakástípus négyzetméterára 2021-ben. Ezekkel az árakkal – Salgótarján után – az egyik legolcsóbb megyei jogú város Kanizsa. A régió kisebb települései közül az agglomerációs települések tudják felvenni a versenyt a nagyokkal, így például Győrújbaráton a használt házak négyzetméterára 381 ezer forint volt, ami meghaladta a győri értéket, míg Fertőrákos 310 ezer forintos átlagértéke a soproni árszintet közelítette meg.

A térségben kevés az ingatlant vásárló külföldi, akik vannak, azok viszont Zalaegerszeg és Kanizsa környéki kistelepüléseken vettek családiházat. Az itt vásárló összes külföldi fele német állampolgárnak mondta magát, akiket valószínűleg a közelben található gyógyfürdők és az alacsony ingatlanárak vonzották az említett városok környékén található falvakba.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem