A népszerű pilisszentkereszti kertész és blogger, Szomoru Miklós karácsonyi videóval lepte meg követőit: hazai színészek, zenészek és ismert bloggerek üzennek benne a kertbarátoknak.
Egy ingatlanportál a nemzetközi szakmai trendekhez igazodva hatodik alkalommal készítette el sajátélhetőségi rangsorát. Az elemzés összeállítása során a szakemberek a 20 ezer főnél népesebb városokéletminőség szempontjából lényeges mutatóit vetették össze. A HelloVidék megnézte, mennyiért lehet ezeken a településeken lakáshoz, házhoz jutni.
Ez tavalyi felmérés szerint a legélhetőbb városok listájába a keleti és a nyugati országrészből egyaránt egy-egy város fért be a top tízbe. Ezek név szerint Eger és Veszprém.
Ennek elsődleges oka, hogy az itt élők jutnak be leghamarabb a munkahelyükre (a teljes mintához képest 96-97 százalékos eredményt értek el ebben a vizsgált mutatóban), valamint a vándorlási értéket tekintve is sokkal jobb mutatókkal rendelkeznek, mint a fővárosi élmezőny.
A közép-dunántúli régió lakásárakat tekintve az országos átlag felett helyezkedik el. A régió legdrágább megyéje Veszprém, ahol elsősorban a Balaton-parti települések partközeli ingatlanjai húzzák felfelé az átlagot - Balatonfüreden a fővárosihoz hasonló, 600-700 ezer forintos négyzetméterárak jellemzők - de a megyeszékhely, Veszprém is az ország drágább települései közé sorolható, a maga 450-500 ezer forintos négyzetméteráraival
– mondta el a HelloVidéknek Futó Péter, a Portfolio elemzője.
A érdekelnek a további árak, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








