Ez az igazi nyugdíjkatasztrófa: pillanatok alatt zabálja fel az infláció a nyugdíjprémiumot
Már nem sokat kell várniuk a nyugdíjasoknak, mivel november 11-én a megemelt havi összegen felül nyugdíjprémium és egyösszegű nyugdíjemelés is várható.
Már nem sokat kell várniuk a nyugdíjasoknak, mivel november 11-én a megemelt havi összegen felül nyugdíjprémium és egyösszegű nyugdíjemelés is várható.
Már így is hazai rekordon a benzin és a gázolaj literenkénti ára, és a legfrissebb piaci fejlemények alapján komolyabb áresésre a közeljövőben nemigen számíthatunk, sőt!
13. havi bérre is számíthatnak a dolgozók, ezen kívül járnak nekik különböző pótlékok és prémiumok.
Az év minden napján magas színvonalú szolgáltatásokkal, programokkal várják a vendégeket, ami hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséhez is. Nemrég nyitották meg a Prémium Zónát.
Még mindig sokan vannak, akik nem tudják pontosan, hogy milyen előnyökkel jár a prémium üzemanyag használata.
Már havi 400 ezres fizetéstől prémium ügyfél lehetsz.
Majdnem ezer dolgozónak biztosan gazdag karácsonya lesz. Az MNB az idén valamivel több mint nettó 450 millió forintot osztott ki összesen 950 "kiemelkedő teljesítményt nyújtó" munkavállaló között.
Tartósabb lenne, az biztos.
Mások pedig akár plusz 60 ezret is havonta.
"A bérekhez képest már nem ollónyílás van, hanem szakadék."
A nyugdíjasok 3 százalék feletti emelést követelnek.
Összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz.
Örülhetnek a nyugdíjasok.
Magyarország jelentős sörexportőr lett.
Mégis lesz nyugdíjprémium!
Tízezer forinttal több járna.
307 ezer hektoliter prémium sört döntöttünk le tavaly a torkunkon.
Átadták az Év terméke díjakat - ezeket a termékeket imádják a magyarok, akiknek a egyre fontosabb a prémium termék és a kényelem.
Minden korábbi csúcsot megdöntött az OTP 2018-ban, Csányi Sándor értékelése szerint a bankcsoport új szintre lépett, és ezt együtt ünnepli meg a társaság a dolgozóival - olvasható ki a Portfolio szerkesztőségének birtokába került belső tájékoztató levélből. Ezért az a döntés született a banknál, hogy még a karácsonyi szünet előtt minden OTP-s dolgozó egyhavi rendkívüli jutalmat kap.