Gyalogosan jönnek át a kárpátaljaiak a határon: hosszú kocsisor torlódott fel
"Nem tudtuk, hogy meddig lesz a határ nyitva, ezért inkább elindultunk" - mondta az egyik fiatal átkelő a határon.
"Nem tudtuk, hogy meddig lesz a határ nyitva, ezért inkább elindultunk" - mondta az egyik fiatal átkelő a határon.
"Reménykedtünk, de nem voltunk naivak" - mondta Olaf Scholz német kancellár.
Magyarország természetes módon a szövetségesek pártján áll, de ugyanakkor szeretnék egyértelművé és világossá tenni, hogy magyar katonáknak nem kell ebben a konfliktusban részt venniük.
Az oroszok el akarják foglalni a csernobili atomerőművet az ukrán elnök szerint. Volodimir Zelenszkij tájékoztatta a helyszínen folyó harcokról a svéd miniszterelnököt is.
A kormány megnövelte a pénzügyi tartalékokat, javította az egyensúlyi mutatókat, megerősítette a befektetők és a hitelminősítők bizalmát.
A "jobb verzió" az, hogy csak a Dnyeperig foglalják el Ukrajnát.
A kialakult helyzetre való tekintettel a Magyarországról ukrán alapdíjas telefonszámokra irányuló nemzetközi hívások díját jóváírja lakossági ügyfeleinek a szolgáltató.
Hazánk 13 orosz régióval áll gazdasági kapcsolatban, és főképpen gépeket, feldolgozott termékeket exportálunk Oroszországba.
Aggódunk a fejlemények miatt, kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett - jelentette ki a tárcavezető.
A háborús helyzet az inflációt tovább tolja felfelé, ahogy a banki kamatokat, az energia árakat, üzemanyag árakat és minden egyéb, vállalkozásokat terhelő költséget - véli a szakértő.
A miniszterelnök elmondta, hogy számítanak rá: számos ukrán állampolgár folyamodik majd menekültstátuszért. Nekik minden segítséget meg kíván adni a magyar kormány.
Az orosz támadás jogtalan és igazolhatatlan, támogatja a példátlan európai és nemzetközi válaszlépéseket.
Ukrajna megszakította diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Kijevben tartott sajtótájékoztatóján.
Az MNB 30 bázisponttal emelte az irányadó kamatot.
Február 24-én, a csütörtök hajnali órákban Oroszország megtámadta Ukrajnát, ezzel pedig megkezdődött az orosz invázió.
Emellett a két szembenálló ország fontos fémeket exportál, a fennakadások elsősorban Németországnak fájhatnak.
Nagy indexveszteség várható csütörtökön az európai értékpapírpiacok nyitásakor az ukrán-orosz feszültség erősödése miatt.
Ugyan tegnap Vlagyimir Putyin még azt ígérte, nem tervezik Ukrajna megszállását, magyar idő szerint csütörtökön hajnalban különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el az orosz elnök. Percről percre!
A helyzet továbbra is komoly, feszült, mindent meg kell tenni a háború elkerülése érdekében - mondta Orbán Viktor.
Szerdán újabb döntéseket hozott az ukrán parlament az esetleg orosz invázióval szemben.