Felelőtlennek és infantilisnek nevezte Matvii Bidnyi ukrán sportminiszter Gianni Infantinót, amiért az jelezte: kész megfontolni az Oroszország elleni futballtilalom feloldását.
Rendkívüli Orbán-interjú: Bár még nincs ágyúdörgés a határon, de a frontvonal közeledik Magyarország felé
Rendkívüli interjút adott az M1-nek Orbán Viktor. A kormányfő elmondta, nem kell sürgetni, hogy Magyarország fegyvereket, katonákat küldjön a térségbe. A magyar hadseregnek jelenleg minden fegyverre szüksége van. Bár még nincs ágyúdörgés a határon, de a frontvonal közeledik Magyarország felé - mondta a kormányfő, aki szerint a jövő héten "észnél kell lenni".
Rendkívüli interjút adott az M1-nek Orbán Viktor. A kormányfő elmondta, hogy ez a harmadik háború, amikor ő Magyarország miniszterelnöke: 1999-ben Szerbiában tört ki háború, 2015-ben a krími konfliktus is a szomszédságunkban volt. Korábban is az volt a magyar álláspont, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, most is ez a hazai álláspont.
Most stratégiai nyugalomra van szükség Orbán szerint, aki elmondta, hogy most tartózkodni kell a hirtelen döntésekről. Nem kell sürgetni, hogy Magyarország fegyvereket, katonákat küldjön a térségbe. A magyar hadseregnek jelenleg minden fegyverre szüksége van, így nem is tudnánk küldeni, de az álláspont nem is fog változni - szögezte le.
Magyarország, ha akarna sem tudna mások rendelkezésére bocsátani semmilyen katonai eszközt
- tette hozzá. Kifejtette, minden menekültnek segíteni kell, aki a szomszéd országból jön, ellátjuk a háború elől menekülőket. "ez egy jó ország, jó nép lakja" - mondta annak kapcsán, hogy a magyarok már rengeteg adomány gyűjtöttek.
A szankciók kapcsán Orbán elmondta, sosem rejtette véka alá, hogy nem hisz a jótékony hatásukban. "De most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek", úgyhogy a magyar kormány támogatja az unió által elfogadott szankciókat.
Érinti-e a szankciós csomag Magyarország energiabiztonságát? - hangzott el a kérdés, amire Orbán Viktor azt mondta, nem érinti, és nem is fogja érinteni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Bár még nincs ágyúdörgés a határon, de a frontvonal közeledik Magyarország felé - mondta a kormányfő, aki szerint a jövő héten "észnél kell lenni". A miniszterelnök szerint minél tovább húzódik a háború, annál több lehet a kárpátaljai célpont, erre fel kell készülni.
Arra a kérdésre, hogy veszélyben vannak-e a magyarok, Orbán Viktor azt mondta: azzal kel és fekszik, hogy milyen döntéseket kell hozni, hogy biztonságban legyünk, illetve hogy „a háború árát ne velünk fizettessék meg.”
Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







