Címke: nyugdíjas (1146 cikk)
Évekig átverték az öregeket: súlyos bírsággal számolhatnak
Két cég is érintett az ügyben.
Kiderült, mikor érkeznek a nyugdíjak 2016-ban
Itt a nyugdíjnaptár: nem mindegy, utalják vagy a postás hozza.
Egy szavuk sem lehet a magyar nyugdíjasoknak
Rétvári szerint az idősek biztonságban érezhetik magukat.
70 ezer forint a nyugdíja, mégis luxusban él László: így csinálja
Megszólalt a szegedi kisnyugdíjas: szegény, mégis Görögországba jár repülővel.
Milliókat kap ez a magyar nyugdíjas
Pert nyert az állam ellen Strasbourgban.
Átverős termékbemutatók: már készülnek az újabb trükkökkel
Januártól a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten ellenőrzi az árubemutatókon értékesítő cégeket.
Tízezrek estek el a rokkantsági nyugdíjtól
A rokkantsági rendszer átalakítása óta közel harmincezer ember veszítette el rokkantsági nyugdíját.
Százezreket loptak nyugdíjasoktól: volt, aki ételhordóban tartotta a pénzt
"Miután az asszony egy éthordóból kivette a szelvényt, az elkövető kilopta az ott tartott 100 ezer forintját."
Tört, zúzott a dühös nyugdíjas: mi vezetett idáig?
Garázdaság miatt indítottak eljárást a vecsési férfi ellen.
Kiderült: ennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre
A bejelentett emelésnek minden nyugdíjas örülni fog.
Így csalja csapdába áldozatait a nyugdíjasok legújabb vámszedője
Ismertek valakit, akit hasonló módon vertek át?
Kenőpénzzel próbálkozott a nyugdíjas: börtön lehet a vége
Egyes nyugdíjas otthonokban még vesztegetéssel sem lehet lakáshoz jutni.
A legtöbb nyugdíjasnak ez luxus, pedig az életük múlhat rajta
Melyik kisnyugdíjas tud kifizetni tízezreket havonta?
Meglepő őszinteséggel vallott nyugdíjáról Zalatnay, Aradszky, Vikidál
Szerinted is "felháborító és becsületsértő"?
Szomorú, de ötvenezer magyar nyugdíjas már erre is felkészült
Akár háromszoros eltérés is lehet a temetkezési szolgáltatások árfekvésében.
Ez betehet a magyar nyugdíjasoknak: pórul járhat, aki nem siet
Ez a magyar nyugdíjrendszer legnagyobb problémája, de van megoldás.
Így kaphatnak pluszpénzt a legszegényebb nyugdíjasok is
Ezekről a támogatásokról sokan nem is tudnak.
Hol vannak a nyugdíjszámlák? Varga elárulta
Egyéni TB-s nyugdíjszámlák most is léteznek, és elérhetőek azoknak, akik rendelkeznek ügyfélkapus azonosítóval.
