Már tudjuk, min fogunk spórolni nyugdíjas éveinkben
Minden harmadik embernek van valamilyen megtakarítása idős korára.
Minden harmadik embernek van valamilyen megtakarítása idős korára.
Mire elég havi 28 500 forint? Hol laknak azok, akiknek csak ennyi jut?
Jöhet az idősügyi jelzőrendszer.
10 évig spórolt, percek alatt csalták ki a milliókat.
Érdekes, hogy többen kapják nyugdíjukat utalással mint postai úton.
Éleződik a verseny más városokkal, köztük Béccsel és Pozsonnyal.
Ez lett a korkedvezmények eltörlésének, és az egyéb szigorításoknak a vége.
Kis boldogság is boldogság: nem kell 12-éig várni.
Alacsony nyugdíjáról vallott az ismert táncművész.
Ezért halnak olyan korán a magyar nők és férfiak?
Az adatokból az látszik, az éves igény 25-29 ezer új jogosultra állt be.
Az intézkedés 75 ezer nyugdíjast érint.
Ha bankban tartjuk a pénzünket nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat.
Készülhetnek a nyugdíjasok: hamarosan pénz áll a házhoz.
Van, aki szerint a SZÉP-kártya nem cafeteria, hanem gazdaságfejlesztő eszköz.
Milliárdok landolnak a rokonoknál.
Már 70 ezer ember adategyeztetési eljárását kezdte meg az ONYF.
72 óra leforgása alatt 10 ezer pályázat érkezett.
Sokan személyesen adták be kérelmet a kedvezményes fürdőbelépőkért.