Mi folyik itt? Idén akár 75%-kal is többet költünk ezekre a termékekre
A nyári szezonban jellemzően 2-6 ezer forintot költenek a magyar családok strandjátékokra.
A nyári szezonban jellemzően 2-6 ezer forintot költenek a magyar családok strandjátékokra.
Már meghallgatható az Első Yard, a Pénzcentrum podcast sorozatának első nyári bónusz epizódja, melyben Kenyeres András business coach, sportmentáltréner volt a vendégünk.
Többezer egyetemista és középiskolás kezdheti meg ma a támogatott nyári munkáját. A 25 éven aluliak különösen jó jártak.
Az iskolákban elkezdődött a nyári vakáció, sok fiatal ilyenkor még több időt tölt a számítógép előtt.
Egy friss felmérés szerint a diákmunkát vállalóknak mára már előrébb való a rugalmas időbeosztás, mint a jó kereset.
Az iskolai tanév lezárását követően, főleg hétvégenként fokozatos nő majd az M7-es forgalma.
Segítségként most a magyar vidék legjobb kalandparkjait gyűjtöttük össze. Jellemzően olyan helyszíneket válogattunk, ahol több napot is érdemes eltölteni, vagy mert a közel a Balaton, vagy mert amúgy is népszerű turistahelyek.
Hamarosan kezdődik a nyári szünet, de a végzősöknek meddig érvényes a diákigazolvány? Mutatjuk, meddig élnek a diákigazolvány kedvezmények, és mikortól kell teljes árat fizetni.
Mikor kezdődik a nyári szünet 2022-ben? Mutatjuk a felvételi ponthirdetés dátumát és azt is, hogy mikor kezdődik a középiskolai beiratkozás. Ekkor vannak az emelt szintű szóbelik.
A fiatalok a mai naptól kezdve tudnak regisztrálni a Nyári diákmunka programra, ahol a 25 éven aluliak még több pénzt tudnak megtakarítani az szja-mentességnek köszönhetően.
Sok diák megy el dolgozni a nyáron, hogy szakmai gyakorlatát töltse, tapasztalatot szerezzen. De nem mindegy, hogy ki, milyen órabérrel tud elhelyezkedni.
A nyáriszünet beköszöntével egyre több fiatal keres magának diákmunkát. Viszont érdemes tisztában lenni a jogainkkal, mert sokan át akarják verni a diákmunkásokat.
Idén is rengeteg nyári tábor van, ezek közül pedig népszerűek a nyelvoktatást nyújtó foglalkozások.
Úgy tűnik, a hazai szállodák esetében a vendégforgalom elmarad majd a tavalyi szinttől.
A nyári szünidő 11 hetéből összességében átlagosan 5 hetük lesz úgy a gyerekeknek, hogy nem lesz külön programjuk: sem tábor, sem a nagyszülők, sem családi nyaralás.
Az eurót hivatalosan 2023. január 1-től vezetik be Horvátországban, de szeptembertől már kunában és euróban is lehet fizetni majd.
Egyre több táborszervező kénytelen megemelni a táborok árait a megnövekedett költségeik miatt, így a vakáció programok díjai is eltérhetnek akár két hét múlva is a mostanitól.
Sok diák tavasszal, a nyár kezdetével nagyobb összeghez jut. Érdemes viszont odafigyelni arra, hogy a hirtelen jött anyagi szabadság ne folyjon ki a kezük közül.
Minden évben kulcsfontosságúak a nyári gyermektáborok. 2022-ben nem csak a nyári gyermekfelügyelet megoldása, vagy a gyermek aktív pihenése a tét.
Magasabb foglaltsággal működtek az általunk üzemeltetett szállodák a 2020-as évhez képest, főként a balatoni régióban.