Erről minden szülőnek tudnia kell: több ezer forintod múlhat rajta
Érdemes utánajárni!
Érdemes utánajárni!
A szülők többsége már nem csak felügyeletet és szórakozást vár el.
Különösen a szegényebb családoknak jelenthet nagyobb gondot a hosszú nyári szünet, ugyanis a szülőknek a felügyeletről és az ennivalóról is gondoskodniuk kell, ami nem kevés pénz.
Kihasználják a bankok az új tanév közeledtét.
Soha nem látott tömegek akarnak részt venni benni.
Nem dolgozhatnak ingyen a kötelező szakmai gyakorlaton a diákok.
Erre biztosan nem számítottál.
Íme néhány ötlet, hogy ne az Eszmeraldát nézd meg huszadszorra is.
Ezek a legnépszerűbbek idén nyáron.
Nem árt felkészíteni a csemetéket a veszélyhelyzetek kezelésére.
Már csak néhány óra, és indul a 2,5 hónapos nyári szünet.
Álommeló, vagy lenyúlás?
Még nem késő beadni a kérelmet.
Na és te hova küldöd idén a gyereket?
A legolcsóbb táborok 10 ezer forint körül mozognak.
Még vitáznak, rövidebb legyen-e a nyári szünet.
Ősszel kalandtáborok is lesznek.
Lehetetlen nyáron tanítani a magyar iskolaépületekben.
Ekkora teher lett a vasárnapi boltnyitás?
200 ezer gyermek éhezik a vakáció alatt.