Mi az európai parlamenti választások igazi tétje? Kiderült az igazság a június 9-i voksolásról
Ezen a héten veszi kezdetét az Európai Unióban a világ egyik legnagyobb demokratikus választása.
Ezen a héten veszi kezdetét az Európai Unióban a világ egyik legnagyobb demokratikus választása.
Nem nyit ki többé a SOHO Bech a Kopaszi-gáton: a döntés az üzemeltetőt is váratlanul érte, legakábbis ez derül ki a közleményéből.
Az egyre magasabb szőlőtermesztési és borkészítéshez kapcsolódó költségek mellett az áremeléseket sem tudja érvényesíteni a borágazat évek óta.
A rádiós Phova Kft.-je tavaly 460 milliós árbevétel mellett 150 millió forint adózott eredményt élrt el. A vállalkozásnak 3 alkalmazottja volt, 1-el több, mint a megelőző években.
Több mint a duplájára nőtt a Tankcsapda Music Kft. nettó árbevétele 2023-ban a tavalyi évhez képest, osztalékot viszont senki nem vett fel.
Két millió forinttal húztak le egy gyeres anyukát: fizetett azért, hogy dolgozhasson
Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada
Késik a multinacionális vállalatokra vonatkozó globális minimumadó bevezetéséről szóló megállapodás
Erősödő befektetői aktivitásra lehet számítani 2024 ingatlanpiacán mind a vidéki, mind a fővárosi területeken az MNB Lakáspiaci jelentése szerint.
Egyre jobban eladósodnak a tankerületek, a Magyar Államkincstár már 3 és fél milliárd forintot számolt össze márciusban.
Évről évre egyre több magyar fedezi fel magának Málta szigetét, pontosabban szigeteit, az idei első negyedévben 50 százalékos növekedést értek el a hazai piacon.
Érdeklődés és tranzakciószámok tekintetében is jól teljesít Újbuda, ahol az ingatlanpiaci fellendülés 15%-os áremelkedést hozott a használt ingatlanok piacán.
Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 13. adásában hullámvasútra ültették a befektetőket: szó szerint és képletesen is.
Sok celebriáts a május 31-ei leadási határidő előtt már beküldte cégei eredményét, melyből kiderül, mennyit kerestek a tavalyi évben.
Az árverésen Bak Imre, Rozsda Endre és a hazai aukciókon csak nagyon ritkán felbukkanó Fredric Karoly egy-egy alkotása is új tulajdonosra lelt.
Idén tavasszal újabb, 17 milliárd forint értékű beruházás-sorozat indul, amelynek keretében felújítják a műemlékvédelem alatt álló 1. Terminált.
Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada,
Megkezdték az Ötöslottó 2024/19. heti nyerőszámainak sorsolását, melyet ezúttal is élőben közvetít a Pénzcentrum.
Nemrég körbejárta a sajtót ahír, miszerint a 3 millió forintot is elérhetik egyes Balaton-parti lakásfejlesztések négyzetméterárai.
Farkas Sándor Lajosnak haladéktalanul el kell hagynia otthonát, a házat, amit a szüleitől örököt.