27 °C Budapest
Nem hiszed el! Íme a 6 éves kiskukta, aki aratott a Cápák között stúdiójában

Nem hiszed el! Íme a 6 éves kiskukta, aki aratott a Cápák között stúdiójában

2024. május 26. 21:04

Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 14. adásában az eddigi legfiatalabb szereplővel, a 6 éves Kírával ismerkedhettünk meg.

A mémek királya

Heller Z. Péter az ország első állandó mémmúzeumát, a MEME Múzeum ötletét hozta el. Ötlete viszonylag már sikeres, mely szerint az offline térből az online-ba teszi át a mémeket, hogy reményt vigyen a fiatalságnak. Nagyon bízott benne, hogy Balogh Petya ráharap az ötletére.

Az elmúlt egy évben 3 ezer látogatója volt a múzeumnak ami alatt rengeteg tapasztalatot szerzett. Az első alkalmazotthoz kért befektetést, hogy ő ismét a kreatív folyamatokra tudjon koncentrálni, 15 millió forintot kért a cége 15 százalékáért.

Eddig 5 millió forintot fektetett be, és 8 millió forint volt az árbevétele, ami most épp a fenntartása elég, számításai szerint a következő évben akár 40 millió forintot is csinálhat. Balogh Levente nem feltétlenül értette a koncepciót:

Hét év alatt több száz vállalkozó volt itt, nem gondoltam volna, hogy a hetedik évadban meg tudnak még lepni

Kiderült, hogy konkrét jegyár nincs, a látogató dönti el, mennyit fizet, de átlagban 2300- 2700 forintot hagynak ott az emberek. Petya szerint ennél tudna csinálni sokkal több pénzt, az alacsony látogatószám szerinte a marketing hiánya miatt van. Mint kiderült, a többi sikeres vállalkozásából fedezi ezt a projektet.

Moldován András szerint a cégértéke túlzó, számára üzletileg ez teljesen értelmezhetetlen volt. A Cápákat nem sikerült meggyőzni, szerintük még tanulnia kell az üzletet, más küldetésért csinálja, mint amiért egy befektető beszállna a cégébe.

Robotkar 5 millióért

Szatmári Zalán 18 éves egyetemista, üzemmérnök-informatikusnak tanul és egy oktatócsomagot fejlesztett, ami a programozás, a gépészet és az elektronika alapjait mutatja meg fiataloknak. Elmondása szerint egy olyan brandet szeretne építeni, ami értéket ad. 5 millió forintért érkezett, melyet termékfejlesztésre, valamint egy cég létrehozására fordítana, de szeretett volna két év mentorálást is, mindezt 10 százalékért cserébe.

Mint kifejtette, az egyik legnagyobb probléma ma Magyarországon, hogy nagyjából 40 ezer IT szakember hiányzik a piacról. A Learn-o-bot robotkar építőkészlet, oktatóvideó és élménypedagógia egyben, mely 3D nyomtatóval előállított kit. Célcsoportja a 12 és 18 év közötti fiatalok, akiket érdekel a gépészet és a programozás.

40 ezer forintból jön ki egy termék és 60 ezer forintért árulja, de a jövőben ezen változtatna, hiszen a 3D nyomtatás drága. 2024-ben ezer darabot adna el összesen a tervei szerint. Moldován András csak lecsókeverőnek hívta a terméket, de természetesen mindenkit lenyűgözött Zalán céltudatossága. Balogh Petya szerint

minden, ami a gyerekek műszaki érdeklődését felkelti és fenntartja, nagyon jó dolog. Nagyon jó beruházás szülőként bármit megvenni, amit a gyerekünknél a világ megismerését, a tanulást játékká és hobbivá teszi, úgyhogy én mindenképpen teszek neked egy ajánlatot

Az inkubációs programba meghívta, de az 5 millió forintért 15 százalékot kért. A többi Cápa ezek után nem tett ajánlatot, azt gondolták, Petyáé a legjobb, akivel végül is 12 százalékban egyeztek meg.

Lewis Hamilton órája

Mezei István visszatérő kishal: órakészítéssel foglalkozik. Az első évadban nem kapott befektetést, de nagyon sokat fejlődött, sok tapasztalatot szerzett azóta. 2016 óta foglalkozik cégszerűen az Evolvens karórákkal, m már egy layer alapú adatbázis segítségével tudja megmutatni a vásárlóknak, hogy fog kinézni a termék, amihez egy online alkalmazás is tartozik. Arnold Schwarzenegger és Lewis Hamilton is a vásárlói között van.  Az 50 millió forintos befektetést arra kérte, hogy kifejezetten cégek számára, az arculatukat felhasználva készítsenek egyedi órákat, 10 százalékos üzletrészt ajánlott fel.

2022-ben 90 millió forintos árbevétel mellett 30 millió forintos haszonra tettek szert cégtársaival. 2023-ban már 110 milliós bevételt könyveltek el, az eredmény szintén 30% volt.

Ha van 30 milliós eredményed, miért gondolod, hogy a céged 500 millió forintot ér

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 - tette fel a kérdést Lakatos István, és Balogh Levente szerint sem ér többet 250 milliónál. Neki az egyedi stílus hiányzott a brandből leginkább. Elmondása szerint Istvánnak nem a nagy márkák a versenytársai, ő azokra céloz, akik élményt szeretnének kapni az óratervezés által.

Moldován András szerint ebben a szegmensben a luxusmárkák diktálnak, és a vállalkozásnak a pozícionálása nem jó. Balogh Petya úgy látta, az irány jó, a piac, amerre tart, létezik, de mint üzlet, nem volt neki izgalmas, kiszállt, ahogy a többi Cápa is.

Kriptoenergia

Kendefi Attila egy kriptoprojekttel érkezett, ami elmondása szerint egyedülálló a világon. Rendkívül határozottan állt a Cápák elé, de a bemutatkozása nem úgy sikerült, ahogy tervezte.  A Crypto Drinks az edukációval szeretné megóvni a kezdő befektetőket, mint kiderült, egy energiaitalról van szó. A terméken található kód beolvasása után pedig kriptodevizát kapnak a fogyasztók. Az ajánlata 10 százalék tulajdonrész volt 31 millió forintért.

2023 elején indult 20 ezer darabbal, ami el is fogyott. Nagyjából 70 boltban vannak jelen, de online is elérhető. A beváltások arányából gyors fejszámolás után a Cápák kiderítették, hogy nagyjából a vevők 30 százaléka tudja, hogy az üdítőhöz jár egy kód is, amit beválthat.

Ez egy átlagos ital, semmi extra nincs benne - ezt Attila is elismerte, 550 forintba kerül, 330 forintos nagykereskedelmi áron adják tovább. Neki bruttó 230 forintba kerül a gyártás.

Balogh Levente szerint a vállalkozó egyáltalán nem ért az üzlethez, azonnal kiszállt, Petyának ez egy olyan csomag volt, amiben két dolog is van, amit ő nagyon nem kedvel. Orbók Ilona sem tudta értelmezni a cégértéket, a 2 milliárdos bevételt a földtől elrugaszkodottnak tartották, senki sem szállt be.

Bébifőzde

Soós Kata Németországból érkezett, hobbija a sütés és a főzés, és általában a gyermekei is vele együtt sürögnek a konyhában. Vállalkozásával nem csak önmagát szeretné megvalósítani, de értékeket is szeretne teremteni a családnak. Kata unokahúgával, a 6 éves Kírával érkezett a stúdióba, aki egyből lenyűgözte finom süteményeivel a befektetőket.

A Lukas és Lea című könyv a terméke, ami egy mérőkanalas szakácskönyv, tehát eszköz is jár hozzá, így tényleg gyerekjáték a sütés-főzés. Sőt, a recepteket szöveg helyett képekkel ábrázolta.

2021 szeptemberében jelent meg az első sütis könyv, 2022-ben a második, mely főzős recepteket tartalmaz, és azóta van már egy harmadik is, a 4 évszak ízeivel. Webshopon keresztül 4 ezer szettet értékesített, egy év alatt megháromszorozta az árbevételét. 10 millió forintot kért, és 20 százalékot ajánlott fel a cégből. Egy doboz 5500 forint és 10 ezer forint között mozog, egy szett előállítása átlagosan 1300 forintba kerül neki. Az árbevétele 17 millió forint volt az utolsó évben, a nyereség ebből 8,5 millió forint.

Balogh Petya szerint ez a piac telített, ő kiszállt, András szerint viszont ez egy újratermelődő piac, ám egy fő ebben a vállalkozásban bőven elég. Lakatos István azonban tett egy ajánlatot, 10 millió forintot adott volna, de 40 százalékot kért. Orbók Ilona is tett ajánlatot, ő 10 milliót 33 százalékért adott volna oda. Végül Kata 35 százalékban egyezett meg Istvánnal.

fotókredit: RTL/Sallak Dóra

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 17. hétfő
Laura, Alida
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem