Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
A brit rendőrség nyomozása nyomán kriptovaluta-csalásra irányuló összeesküvéssel vádolták meg CJ Ujah-t, a 2017-es világbajnok brit sprinterváltó tagját.
Letartóztattak és megvádoltak egy amerikai különleges alakulatnál szolgáló katonát: a vád szerint bennfentes információk alapján fogadott a venezuelai elnök, Nicolás Maduro elfogására.
Elfogtak a rendőrök Tapolcán egy csalással gyanúsított bolgár férfit, aki több dunántúli városban is utcán szólította le áldozatait pénzváltás ürügyén.
Évekig hamis néven élt Mexikóban taxisofőrként, miközben Európa egyik legkeresettebb bűnözőjeként körözték.
A Fővárosi Főügyészség indítványozta annak a 25 éves török férfinak a letartóztatását, aki péntek este a budapesti Váci úti felüljárón két emberéletet követelő balesetet okozott.
Börtönben sem hagyta el magát Daniel Rodriguez, de hivatalos ajánlatot egyelőre nem kapott a visszatérésre.
A két áldozatot követelő, öt autót érintő baleset okozója a gyanú szerint versenyezhetett. Emellett felmerült az ittas vagy bódult állapotban történő vezetés gyanúja is.
A tinédzser nemcsak buzdított és tanácsokkal látott el egy szlovén fiatalt egy januári iskolai késeléshez, hanem maga is hasonló támadást tervezett.
A francia rendőrség szombaton megakadályozott egy feltételezett bombatámadást egy párizsi amerikai bankfiók előtt.
Tiger Woods ismét a címlapokra került, ezúttal nem sporteredményei miatt.
Az Egyesült Államokban bíróság elé álló Nicolás Maduro ügyében kulcsszerepet kap a narkoterrorizmus elleni törvény.
Nagy-Britanniában először emeltek vádat az úgynevezett "tailgating", vagyis a szorosan mások mögött történő, jegy nélküli stadionba jutás miatt.
Gyorsított eljárásban, alig két nap alatt bíróság elé állítottak egy brit nőt.
Joey Bartont, az egykori labdarúgót szándékos súlyos testi sértés bűntettével vádolják, miután vasárnap este a gyanú szerint súlyosan bántalmazott egy férfit.
Rihanna Beverly Hills-i otthonát lövések érték vasárnap – a popsztár a házban tartózkodott az incidens idején.
A négy gyanúsított közül hármat az ügyben eljáró vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezett.
A dílerre Kecskeméten figyeltek fel a járőrök, miután autójával kivilágítatlanul és bizonytalanul közlekedett a forgalomban.
Andrást múlt csütörtökön őrizetbe is vették közhivatali tisztséget betöltő személy által elkövetett kötelezettségszegés gyanújával.
A brit kormány kezdeményezte András herceg – polgári nevén Andrew Mountbatten-Windsor – trónöröklési jogának megvonását.