Színt vallottak a magyar dolgozók: megdöbbentő, mi derült ki a munkahelyekről
A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében.
A magyar fiatalok kissé pozitívabban ítélték meg munkájukat és munkahelyi előrelépési lehetőségeiket 2024 második negyedévében.
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
A kínai űrprogram újabb mérföldkőhöz érkezett: egy "újrafelhasználható kísérleti űrhajó" több mint nyolc hónapos keringés után sikeresen visszatért a Földre.
Az idén a középkorúak átlagosan havi 389 ezer forintot tartanak szükségesnek a gondtalan nyugdíjas napokhoz.
A háziállat-tulajdonosok nem mutattak jobb mentális egészségi állapotot, sőt, magasabb depresszióról és szorongásról számoltak be, mint a háziállat nélküliek.
Minél gyakrabban tiktokozik valaki, annál kevésbé képes felismerni az álhíreket
Kínai kutatók egy eddig ismeretlen, kullancsok által terjesztett vírust azonosítottak, amely képes az emberi szervezetet is megfertőzni.
A változásokhoz való alkalmazkodáshoz elengedhetetlen lenne a szemléletváltás is - a legtöbb fejlődni valónk talán a kooperáció területén van.
Az Egészségügyi Világszervezet megbízásából készült átfogó tanulmány szerint nincs összefüggés a mobiltelefonok használata és az agydaganat között.
Az emberi agyban egyre több mikroműanyag található egy új kutatás szerint.
A HCEMM kutatóinak új tanulmánya szer.int az őssejtek terápiás használata folyamán még körültekintőbben kell eljárni
Négyszáz éves szamurájkardot találtak egy, a második világháborúban szétbombázott berlini pincében.
A Guliya-gleccserből származó jégmintákban több mint 1700 ősi vírust fedeztek fel kutatók.
Az emberi agyban egyre több mikroműanyag található egy új kutatás szerint.
Egyre többeknek marad meg a hó végére valamekkora összeg a jövedelmükből, mind kevesebben kényszerülnek arra, hogy kölcsönt kérjenek.
Közel 1500 szakember gyűlt össze Chile déli részén, hogy megvitassák a fehér kontinens legújabb kutatási eredményeit.
A rendkívüli hőség súlyos következményekkel jár: vízhiányt okoz, károsítja a termést, megterheli az elektromos hálózatokat is.
Egy saját fejlesztésű betegségtérkép segítségével, a módszertan finomításával, a depresszió új altípusait azonosították a Műegyetem bioinformatikusai.
A SpaceX űripari vállalat hétfőn bejelentette, hogy héliumszivárgás miatt legalább 24 órával elhalasztja az első privát űrséta küldetés startját, amelyet kedden indított volna Floridából.
A fővárosban élők körében különösen népszerűtlen az olimpiai rendezés gondolata, a helyiek között komoly többségben vannak az ellenzők.