Betámadták a Lild-t: sokak kedvenc terméke tűnhet el a polcokról, ez lesz helyette
Úgy döntött a brit Lidl, hogy egy panasz nyomán átnevezi egyik kenyerét, hiszen nincs benne kovász.
Úgy döntött a brit Lidl, hogy egy panasz nyomán átnevezi egyik kenyerét, hiszen nincs benne kovász.
Miközben a pékáru-hírek az albán pékségekről, és a velük versenyző, sokszor méregdrága kézműves sütödékről szólnak, addig kiosztották az Év Pékáru Kiskereskedője díjat.
A szakértő szerint egyáltalán nem jó, hogy ezek a pékségek mindig friss áruval várják a vásárlókat, sőt, komoly panaszokat is okozhat az elkészítési módszer.
Mindenki „kóstolgatja” a technológiát, próbálja elképzelni mit, milyen módon használhat belőle az élete, munkája szempontjából.
A szakember szerint az albán pékségekben kevésféle tésztából sokféle terméket készítenek, amely tészták a Magyar Élelmiszerkönyv szabályainak abszolút nem felelnek meg.
Hiába esett vissza a gabona és az energia ára is – előbbié egyenesen megfeleződött -, a bolti kenyér ára mégsem csökken. De mi ennek az oka?
Várhegyi Richárd edző most rácáfolt a Norbi Update termékekre. A jelek szerint a Spáros és Lidle-ös termékek nem csak olcsóbbak, de fele annyi kalóriát is tartalmaznak.
Augusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe.
Hamarosan árcsökkenés jöhet végre a kenyér esetében, a malmok ugyanis árversenybe kezdenek majd ősszel, ráadásul a magyarok ráuntak a brutálisan drága kenyérárakra.
A magas vitamin- és rosttartalma miatt sportolók számára is remek választás, de cukorbetegek étkezésébe is jól beépíthető.
Még mindig vannak rekordszintű drágulást mutató árucikkek, mint például a kenyér, a zsemle, a burgonya, a tojás vagy éppen a tűzifa.
Az áruházlánc július 1-jétől – az árstoposként és a kötelező akciósként kínált termékeken túl - több mint 100 termékének mérsékli fogyasztói árait.
A bezárástól megmenekültek ugyan a pékségek, de a kenyér árának drágulása miatt a lakosság jelentősen kevesebb pékárut vásárol.
Sokan azt hiszik, elég csupán levágni a sajtról a láthatóan penészes részeket, vagy a kicsit zöld részt kikanyarítani a kenyérszeletből - ám ez korántsem így van!
A fogyasztók visszajelzése alapján a magyar nemesítésű kékbúza liszt táplálkozási értéke, valamint ízhatása alapján a jövőben kiemelt szereplője lehet a különleges dolgokat kereső, élelmiszertudatos fogyasztók számára.
Facebookon fakadt ki egy posztoló, hogy a János-kórház gasztroenterológiai osztályán ilyen a reggelit kapott az édesanyja.
Az elmúlt években sokat hallhattunk arról, hogy őrült tempóban drágulnak a lakások, nem véletlen, hogy sokan fektették ingatlanba a pénzüket.
Több mint 400 termék árát csökkentette a Lidl januártól, akár közel 30 százalékkal alacsonyabb árakkal is találkozhatnak a vásárlók. Olcsóbb lett a sajt, a kenyér, de még a méz is.
Ezeket az ételeket, italokat nem ajánlják az onkológusok
Rövid távon lehetetlen megmondani, mit okoz a szombaton bejelentett lépés, melyben az Agrárminisztérium megtiltotta az ukrajnai gabona hazánkba hozatalát.