Hatalmas pofont kapott Donald Trump: ilyen mélyen még sose volt, utolsó mentsvára is összeomlott
A demokraták azonban nem sokat profitálnak a kialakult helyzetből, hiszen saját szavazóik 44 százaléka is elégedetlen a párt teljesítményével.
A demokraták azonban nem sokat profitálnak a kialakult helyzetből, hiszen saját szavazóik 44 százaléka is elégedetlen a párt teljesítményével.
A perzsa állam a fegyverszünet alatt sem tétlenkedett, a föld alól is előszedtek újabb rakétákat és drónokat- ezt állítja legalábbis az amerikai hírszerzés.
Donald Trump amerikai elnök az Öböl menti arab államok kérésére elhalasztott egy keddre tervezett, Irán elleni katonai támadást.
Csökken a kőolaj ára a kedd reggeli kereskedésben az előző napi erőteljes emelkedés után.
Az amerikai–iráni tárgyalások egyre feszültebbek: Donald Trump elnök újabb fenyegetést intézett Teheránhoz.
A tervezett eljárás a kubai vezetés és az amerikai hírszerzés közötti konfliktus újabb súlyos fordulatának számít.
Donald Trump egy vihart és hadihajókat ábrázoló képpel üzent a közösségi médiában.
A Trump-kormányzat hagyta lejárni az orosz nyersolaj vásárlását engedélyező szankciós mentességet.
Az út mindössze néhány nappal azután zajlik, hogy Donald Trump amerikai elnök befejezte saját pekingi államlátogatását
Elemzők szerint az amerikai elnök fenyegetésekkel, ultimátumokkal és sértésekkel tarkított stratégiája inkább mélyíti a patthelyzetet.
Hivatali idejének első évfordulójára történelmi mélypontra, 16 százalékra zuhant Friedrich Merz német kancellár népszerűsége.
Donald Trump amerikai elnök szerint még a republikánusok politikai érdekei sem írhatják felül azt a célt, hogy Irán ne juthasson atomfegyverhez.
Irán továbbra sem bízik az Egyesült Államokban, a pakisztáni közvetítéssel zajló béketárgyalások pedig elakadtak.
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter váratlanul leállított két európai csapattelepítést, és elrendelte több katonai egység kivonását a kontinensről.
Trump szerint Kína 200 Boeing repülőt rendelhet, és több amerikai energiahordozót vásárolna.
Donald Trump közel egy évtized után először látogatott Kínába amerikai elnökként, ahol Hszi Csin-ping nagyszabású fogadtatást rendezett számára.
Ismeretlen fegyveresek foglaltak el egy hajót az Egyesült Arab Emírségek partjainál, a Hormuzi-szoros közelében.
Több ezer szurkoló búcsúztatta Teheránban a nyári, észak-amerikai világbajnokságra készülő iráni labdarúgó-válogatottat. A nemzeti csapat részvétele a tornán azonban továbbra is kérdéses.
Csaknem egy évtizede ez az első amerikai elnöki látogatás Kínában.
Izrael egyre nagyobb aggodalommal figyeli az amerikai–iráni tárgyalások alakulását.