Dubaj gyakorlatilag kong az ürességtől: tömegek hagyták el a várost napok alatt
Dubaj, az Egyesült Arab Emírségek turisztikai és pénzügyi központja súlyos válságba került.
Dubaj, az Egyesült Arab Emírségek turisztikai és pénzügyi központja súlyos válságba került.
Irán hivatalosan is bejelentette, hogy bojkottálja a nyári labdarúgó-világbajnokságot az amerikai-izraeli légicsapások miatt.
Irán intenzív támadásokat indított a Perzsa-öbölben rekedt olajszállító hajók ellen, ami a kőolaj világpiaci árának drasztikus emelkedéséhez vezetett.
Irán hivatalosan is megerősítette, hogy az ország új legfőbb vezetője, Modzstaba Hamenei megsérült
Az iráni konfliktus miatt drámaian megnőtt szállítmányozási költségeket végső soron a fogyasztók fizetik majd meg – jelentette ki a világ második legnagyobb hajózási vállalatának vezetője.
A FIFA elnöke azt közölte, hogy az amerikai elnök a két ország közötti fegyveres konfliktus ellenére is szívesen látja az iráni válogatottat a világbajnokságon.
A kereskedők úgy ítélték meg, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség által tervezett olajtartalék-felszabadítás sem lenne elég az iráni konfliktus okozta kínálatkiesés ellensúlyozására.
Az európai részvénypiacok jelentős eséssel indították a hetet, miután az Irán körüli konfliktus eszkalációja megemelte az olajárakat.
Zelenszkij szerint az ukrán csapatok tapasztalata kulcsfontosságú lehet az iráni Shahed drónok elleni védekezésben.
Irán aknákat kezdett telepíteni a Hormuzi-szorosba, a világ legfontosabb energetikai átjárójába.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) történetének eddigi legnagyobb stratégiai kőolajkészlet-felszabadítását javasolja.
A WHO figyelmeztetése szerint komoly egészségügyi kockázatot jelenthet az iráni olajlétesítmények elleni légicsapások nyomán kialakuló úgynevezett fekete eső
A két vezető egyeztetését olyan sajtóhírek előzték meg, amelyek szerint Teherán orosz információkra támaszkodva vett célba amerikai érdekeltségeket.
Az elnök kommunikációja az elmúlt időszakban érezhetően megváltozott.
A múlt héten iráni drónok hatoltak be Azerbajdzsán légterébe, Nahicseván egyik repülőterén pedig robbanásokat észleltek.
Ausztrália humanitárius vízumot adott az iráni női labdarúgó-válogatott öt tagjának, miután a játékosok megszöktek a szállodájukból, és az ausztrál hatóságok védelmét kérték.
Az utóbbi időben egyre többen úgy érezhetik, hogy a világ kibillent abból a viszonylagos egyensúlyból, amelyhez az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk.
Csökkent az olaj ára kedden, miután az előző kereskedési napon több mint hároméves csúcsra emelkedett.
Aszódi Attila elemzése azt vizsgálja, mit árulnak el az elmúlt napok eseményei az iráni állítások valóságtartalmáról, és milyen kockázatokkal járt volna a katonai beavatkozás elmaradása.
Az Izrael és a Hezbollah közötti háború második hetében az izraeli hadsereg helikopteres rajtaütést hajtott végre Kelet-Libanonban.