Megerősítette az Apple: ezeket az iPhone-ok ússzák meg a kidobást még idén
Egy sor telefonfajta kompatibilis lesz az új rendszerrel, amely várhatóan szeptemberben érkezik.
Egy sor telefonfajta kompatibilis lesz az új rendszerrel, amely várhatóan szeptemberben érkezik.
Késlekedik az új iPhone-ok fejlesztése a kínai koronavírus-lezárások miatt. Legalább egy készüléknél akadályozzák a tervek szerinti ütemezést a járványintézkedések.
A 14-es széria esetében még a sokat látott magyar vásárlók is meg fognak lepődni.
A kínai vírushelyzet miatt az apple számos okoseszközének gyártásával lehetnek gondok.
Már 2023-ban USB-C kerülhet az iPhone mobilokra Európában, ezzel csökkentenék a hulladékot, így nincs mese, változtatni kell.
Az elmúlt másfél-két évet meghatározó globális chiphiány várhatóan 2022-ben is fennmarad, de talán már nem lesz annyira súlyos, mint tavaly.
Rengeteg népszerű telefon bocsát ki ijesztően magas sugárzást. Azt is megnéztük a hazai slágertelefonoknál van-e mitől tartani.
Az adatok szerint az iPhone 13 iránti nagy kereslet hatására az Apple Inc. végzett az első helyen a világon az okostelefonok értékesítése területén.
A cég negyedéves profitja a várt szintű volt, bevétele azonban elmaradt a becsülttől.
A támadók a Tinderen is szedik áldozataikat és jogosultságot szereznek a célpontok iPhone-jaira
Az UniCredit Bank ügyfelei számára mától elérhető az Apple Pay, mely egyszerű, biztonságos és privát mobilfizetést tesz lehetővé – gyors és kényelmes módon.
Az iPhoneosok túlnyomó többsége élvezheti majd az új operációs rendszert, azt ugyanis 2015-ig minden eddig készüléket támogatja.
Kiderültek a legújabb iPhone-ok hazai árai: ismét sokkal többet kell fizetniük a magyaroknak a csúcstelefonokért, mint amennyit a gyártó a bemutatón közölt.
Kiderült, hogy Magyarországon mennyibe fognak kerülni az iPhone 13 különféle változatai. A csúcsok csúcsáért majdnem 700 ezret kell fizetni.
Magyar idő szerint kedden este mutatta be az Apple többek között a legújabb iPhone-okat. Érkezik többek között az új iPad és a hetedik generációs Apple Watch is!
Kiküldte a meghívókat a szokásos szeptemberi eseményére az Apple, ami rendszerint a vállalat legfontosabb termékbemutatója minden évben.
Kiszivárgott, hogy szeptember 17-étől lehet majd megrendelni a 13-as iPhone-okat. A pletykák szerint az új csúcsmobilok jobb kamerát kapnak, és 1 TB-nyi tárterülettel is elérhetőek lesznek.
A piaci szereplők szerint az árcsökkenés mértéke gyártónként eltér, sőt, sok mobilóriás már az új telefonok megjelenése előtt leakciózza a régieket.
Nincs már sok hátra az iPhone 12 Mininek itthon sem. A Pénzcentrum piaci szereplők segítségével járt utána, hogy itthon mennyire népszerű a legkisebb, legolcsóbb iPhone 12-es.
Hogy pontosan mennyi lesz az ára pontosan a telefonnak, azt egyelőre még nem tudni.