Borúlátó bejelentést tett az MNB alelnöke: jövő nyárig velünk maradhat a drágulás
A Magyar Nemzeti Bank kamatemelésről szóló bejelentése után Virág Barnabás a jegybank alelnöke ismertette az MNB várakozásait.
A Magyar Nemzeti Bank kamatemelésről szóló bejelentése után Virág Barnabás a jegybank alelnöke ismertette az MNB várakozásait.
Az infláció további gyorsulása miatt az év hátralévő részében a reálkeresetek tempója további lassulást mutathat. Azaz a fizetések vásárlóereje gyengülhet.
A belső fogyasztás csökkenése ellenére reális lehet jövőre a 7100 milliárd forintos forrás az általános forgalmi adóból és az adózási rendszer átalakításából.
Az utóbbi hetekben jelentősen felerősödtek a globális recessziós félelmek; olyannyira kritikus a helyzet, hogy akár beköszönthet a stagfláció időszaka is, amitől sokan rettegnek.
Az élelmes magyarok pedig bármit megtennének, csak kicsit spórolhassanak télre, így ismét ehhez folyamodnak.
Nem kell lemondanunk a pizzáról sem, amit legtöbbször rendelni szoktunk, egyszerűen csak át kell gondolnunk, hogy és milyen alapanyagokból tudjuk ezt a saját konyhánkban kivitelezni. Ehhez adunk pár tippet.
Borús gazdasági kilátásokkal fordultak rá a nemzetközi piacok: stagflációra számítanak a szakértők, és a következő hónapok is az infláció növekedéséről fognak szólni.
Az 1970-es évekről szóló, 9 részes cikk-sorozatunk első részeként az időszak történelmi hátterét, a vizsgált periódusra jellemző gazdasági és politikai környezetet járjuk körbe.
A kormány egyebek mellett a katamódosítás, a rezsiemelés és az infláció miatt számolhat pluszbevételekkel.
Megindult a ruham a tűzifáért, állítják a kereskedők. A törzsvevőkön kívül pedig azok is feltűntek, akik eddig gázzal, villannyal fűtöttek.
A következő hónapokban az átárazások, a forintgyengülés, az adóemelések, és az átlagosnál nagyobb fogyasztók energiaszámláinak növekedése miatt idén 11,7 százalékra emelkedhet.
A felek közösen megvizsgálják a magas infláció hatásait, és javaslatokat tesznek majd a munkabérek értékvesztésének ellensúlyozására.
Az infláció mérséklődéséhez sajnos csökkennie kell a munkában állók számának.
A válságok nemcsak a háztartások anyagi helyzetét befolyásolják, hanem a lakosság mentális egészségre is rendkívül negatívan hatnak.
Novemberre 4,1 százalékos visszamenőleges nyugdíjkiegészítést követelnek a nyugdíjasok, januárban pedig az infláció mértékétől függően legalább 8 százalékos év elejei nyugdíjemelést
3-4 százalékponttal, 15 százalékra gyorsulhat éves átlagban az infláció, miután augusztustól csak átlagfogyasztásig állja a rezsicsökkentést a kormány.
A KSH legfrissebb statisztikái szerint ugyanis 11,7 százalékkal nőttek átlagosan az árak 2021 júniusa és 2022 júniusa között Magyarországon. Nem véletlen, hogy az emberek egyre megfontoltabban vásárolnak.
Kinek járt pontosan júliusban nyugdíjemelés? Miért nem kapott emelést, aki idén ment nyugdíjba?
Egyre többen kivárnak a személyi hitel igénylésével is. De egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen kiadást és mennyi időre halasztunk el.
Az infláció tovább robog, az év eleji nyugdíjemelésnek emiatt júniusban már nyoma nem maradt a nyugdíjak vásárlóértékén.